AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
A dolog, amitől Obama ufónak tűnik
Sipos Géza utolsó frissítés: 20:28 GMT +2, 2008. november 23.Emailfüggő az új amerikai elnök. Ez még mindig kisebb baj: kelet-európai politikus kollégái meg titkosításfüggők.
Mi volt a hét nemzetközi hire? A címre jó eséllyel pályázik a Nemzetközi Űrállomás Kettes Pók nevű kísérleti pókja, mely megszökött a dobozából, és most valamelyik zugban próbálkozik hálót szőni a gravitácó segítsége nélkül.
Szintén megkaphatja ezt a titulust az a hír, mely szerint a YouTube szombaton – fennállása óta először – élő adást prezentál, egyértelműen a klasszikus tévéadók babérjaira törve. A show-ban a videómegosztó legnépszerűbb előadói lesznek láthatók, a közvetítés része egy monstre tokiói koncert, satöbbi. És még nyolcat kell aludni a parlamenti választásokig.
Én mégis inkább a harmadik hírre szavazok, mely szerint Barack Obamának le kell mondania az emailezésről – hacsak nem akarja, hogy minden elnökként írt szövege levéltárba kerüljön, ahonnan alapesetben bárki bármikor lekérheti az anyagokat, öt évvel a mandátuma lejárta után.
Ugyan az elnök egynéhány speciális esetben kérheti, hogy bizonyos iratok ne kerülhessenek a nagyközönség elé, de a visszatartás nem terjedhet tizenkét éven túlra. Tehát egy tucat évvel az elnök távozása után
az összes irata köztulajdonná válik
(ez az a bizonyos public domain). Az elnöki levelezés archiválását az 1978-as elnöki levéltári törvény rendelkezései szerint kell lebonyolítani (Presidential Records Act, teljes szövege itt található, a jogszabályról szóló rövid ismertető pedig itt).
Az amerikai Kongresszus – beleértve természetesen a különféle vizsgálóbizottságokat –, bíróságok és egyéb állami intézmények az 5-12 éves periódus alatt is betekinthetnek az elnöki iratokba, miután harminc nappal előtte levélben értesítik erről a volt és/vagy a hivatalban levő elnököt, persze a PRA ily esetekre vonatkozó előírásait betartva.
Ezek után már az sem túl meglepő, hogy a Fehér Ház rendszeréből törölni sem lehet a maileket. "Azonnal felugrik egy szigorú figyelmeztetés az elnöki iratokra vonatkozó archiválási szabályokról" – mondja erről Mike McCurry, Bill Clinton exelnök sajtótitkára.
A gond az, hogy az amerikai média beszámolói szerint Barack Obama gyakorlatilag emailfüggő, folyton-folyvást követi a levelezését egy Blackberry okostelefonon
– saját bevallása szerint is ez a legrosszabb tulajdonsága.
Január 20-a, a beiktatása után viszont el kell döntenie, hogyan tovább. A telefon egyfelől biztonsági rés, mert ha folyon magánál hordja, mint most, akkor a cellainformációk alapján könnyen azonosítható lesz, éppen merre jár az Egyesült Államok 44. elnöke. Azután meg kérdés, mit akar kezdeni az elnökként elküldött mailjeivel: akarja, hogy mind levéltárba kerüljön?
(Persze, az iratanyagból végleges achívumba kerülés előtt lehet selejtezni a történelmi, adminisztratív vagy nyilvántartási szempontból lényegteleneket – tehát pl. azt, hogy Obama az egyik kislánya tanulmányi eredményeivel dicsekszik a barátainak – de ehhez az USA nemzeti levéltárvezetőjének előzetes véleményezése szükséges.)
Az egyszerűbb megoldás az, amit George W. Bush követett. Annak ellenére, hogy ő is rengeteget mailezett hivatalba kerülése előtt, elnökként felhagyott vele. "Nem szeretném, hogy a magánlevelezésem illetéktelen kezekbe kerüljön. Nagyon szomorú, de az egyetlen megoldás az, hogy nem kommunikálunk a világhálón" – írta hivatalba lépésekor a barátainak. Aztán kikapcs.
A másik megoldás az volt, hogy Bush stábjának egyes tagjai kényesebb ügyekben egyszerűen megkerülték a hivatali levelezőrendszert. Mivel az adminisztráció eszközeit tilos pártpolitikai célokra használni, ilyen ügyekről nem akartak nyomot hagyni a rendszerben, másrészt tartottak a PRA-törvény szigorától.
Így a stáb időnként egy nem nyilvános és nem az elnöki adminisztráció hatálya alá eső levelezőszervert használt, a gwb43.com-ot, amit a Republikánus Párt legfontosabb pénzszerző szervezete, a Nemzeti Republikánus Bizottság (NRC) működtetett. Vagyis megtalálták a kiskaput – többek közt az emiatt kipattant botrányba bukott bele Karl Rowe, Bush kabinetfőnöke.
Szóval, hogy is állunk az elnöki iratok kötelező megőrzésével?
A Nixon-bukásból, a Watergate-lehallgatási botrányból
annyit tanultak a kormányzatok, hogy igyekeznek lehetőleg semmit sem rögzíteni, semmit sem jegyzőkönyvezni. Ez a probléma gyökere, nem a titkosítási kérdések, nem a biztonsági ügyek és nem is a magánélethez való jog – írja Obama és az ő mailfüggősége miatt keletkező problémáról Dana Blankenhorn és Paula Rooney, a ZDNet bloggerei.
Hozzáteszik: technikailag egyre nehezebb „levenni a térképről” az elnököt, mert a digitális távközlésnek a követhetőség az egyik alaptulajdonsága. És ezzel párhuzamosan törvényileg is egyre nehezebben védhető az, hogy az elnök bújjon ki a levéltári törvény hatálya alól. A megoldás nem az, hogy az elnök hagyjon fel a mailezéssel, hanem az, hogy tartsa be a levéltári törvényt.
„A tanácsunk az a megválasztott elnöknek: amikor jönnek az ön Blackberryjéért, mondjon nemet. És tanácsolja nekik azt, szerezzenek ők is egyet. Vagy egy új Google Androidot” – írja a két blogger.
A történet kicsit hihetetlennek tűnik Romániából, ahol még mindig vannak olyan politikusok, pártvezetők, akik kinyomtattatják maguknak a mailjeiket, és/vagy más válaszol rájuk őhelyettük (ha egyáltalán valaki megteszi).
Hozzájuk képest Obama égből pottyant, high-tech ufónak tűnik.
Viszont az alapprobléma Kelet-Európában is hasonló: a kormányzatok itt is minden eszközzel kerülni igyekeznek a szigorú jegyzőkönyvezést, az iratok archiválását, pláne azt, hogy „érzékeny” iratok rövid időn belül a közvélemény elé kerüljenek. A kormányok vagy nem vezetnek tisztességes jegyzőkönyvet (ami már önmagában is botrány, ez van például Magyarországon), vagy a képtelenül hosszú, 90 évre szóló titkosítást vetik be végső fegyverként (ehhez képest a világ legsikeresebb és legjobban jövedelmező regényeinek is lejár a copyrightja 60 év után).
A hatalom mániákus titkosítási szenvedélyéhez szokott itteni közvélemény – és a történész, levéltáros kutatók – szemében az amerikai törvényi rendelkezés szinte paradicsominak tűnik a maga maximum tizenkét évével.
Az USA-ban és Nagy-Britanniában meglehetősen kényes, 60-as évekbeli titkosszolgálati műveletekről szóló dokumentumok is nyilvánosságra kerülnek mostanság. Romániában és Kelet-Európában meg alig lehet kicsavarni a diktatúra titkosszolgálatainak archívumát a mostani titkosszolgák kezéből.
Sőt, akinek magánélete 1989 előtt sérült (valakinek az utasítására besúgták, figyelték, követték stb.), az most nem, vagy alig részesül ún. információs kárpótlásban: töredékesen vagy késve kapja meg a róla szóló dossziét, ha kutatóként jelentkezik be érte, többet tudhat meg, mintha áldozatként (megfigyeltként) kérné ki az iratokat stb. De ez csak az érem egyik oldala.
A másik oldala az, hogy aki most huszonéves,
az csak öregkorára tudhatja meg igazándiból, hogy a fiatalkorában kormányon volt hatalom pontosan mit miért csinált – amikor már valószínűleg egyáltalán nem érdekli a dolog. És ha egyáltalán megtudhatja. Ha egyáltalán készültek jegyzőkönyvek, keletkeztek iratok, és a következő kormányzatok nem hosszabítják meg folyton a titkosítást.
Szabadítsuk fel Obama Blacberryjét, éljen a levéltári törvény! – a ZDNet bloggerei szerint ez a jó válasz az elnök „emailezni, vagy nem emailezni” dilemmájára.
Romániában és más kelet-európai államokban először a politikai elitet kell felszabadítani (persze, van, aki már eléggé digitális). Mert amíg a levéltárakra úgy tekintenek, mint valami elaknásított terepre, vagy hatalmi játszmákra használják az 1989 előtt keletkezett titkos iratokat, addig nem lesz előrelépés.
Ja igen. És meg kell tanítani őket emailezni. Tanulságnak elég lapos ez a kijelentés, feladatnak, azt hiszem, annál nagyobb.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!