A TÖBBES SZÁM ÉS AMI MÖGÖTTE VAN
Távi-nyárító
Sipos Géza utolsó frissítés: 18:43 GMT +2, 2009. február 26.Októbertől március végéig hogy lehet ilyen nyomorult hőmérsékleti értékekkel közösséget vállalni?
Felháborító, amikor a tévés meteorológusok többes számmal szoktak indítani, hogyaszongya: időjárásunkban nem állt be különösebb változás, marad az átlagos téli idő, a nappali maximum hőmérséklet ma sem haladja meg a nulla fokot... és darálják tovább az untig ismert szöveget. Nem azzal van a fő baj, hogy az időjárásjelentés eleve unalmas, bárkit is tolnak a kamera elé, legyen akárhogy is felöltözve (vagy éppen ellenkezőleg). Hanem ezzel a többes számmal. De tényleg.
Ez a többes ott jelez valamiféle közösséget, ahol tulajdonképp nincs. A 'hazánkban'-nak vagy az 'országunk'ban'-nak több értelme van, hiszen számosan gondolják el elsősorban egy állam vagy nemzeti közösség polgáraiként-tagjaiként magukat, s ezt illik komolyan venni, még akkor is, ha saját magadra vonatkoztatva gyakorta megkérded: "Vajh ki ő, és merre van hazája?".
De elnézést, hogy lehet polgártársa lenni az esőnek,
a havazásnak vagy éppenséggel a napsütésnek? Miért fogalmazzák úgy az időjárásjelentéseket, hogy azt sugallják, egy, kizárólag természeti törvényszerűségektől függő légköri jelenség az valami közösségi dolog?
Oké, egy adott országot egy bizonyos átlagos időjárás jellemez, de köztudott, hogy a légköri frontok kontinensnyi vagy legalábbis nagyrégiós szinten alakulnak ki és terjednek tova. Szóval, ha Magyarországon használ egy időjós többes számot, akkor ugyanolyan joggal mondhatja magáénak a szóban forgó melegfrontot vagy jégesőt egy ausztriai, egy szlovákiai, egy romániai vagy szerbiai meteorológus, márha ennek az egésznek lenne valami teteje.
De igazából oda akartam kilyukadni, hogy elegem van a télből. A havazásból. A havasesőből. A hólapátolásból. A két kapucni alá is befújó északi szélből. Abból, hogyha ki akarod dugni az orrod az utcára, akkor be kell öltöznöd nehézbúvárnak. Püffedt kabátokat kell felvenni, mert különben dideregsz. Satöbbi.
És még erre mondják, hogy időjárásunk, a miénk, vagyis beleértve azt, hogy az enyém is. Hát nem. Szó sem lehet róla. Legfeljebb a tiétek. Vagy finomabban: valaki másé. Októbertől március végéig nem lehet
ilyen nyomorult hőmérsékleti értékekkel közösséget vállalni.
Bár tény, hogy van, aki szereti, beleértve a hideget és a mínusz huszonötöt; de nekem mindig kicsit gyanúsak voltak a nagy télbarátok (most is azok). A kisördög azt mondatja velem, ők is fáznak, csak a szükségből erényt kovácsolva még büszkék is rá, hogy bírják a hideget. Pedig miért méltóságteljes az, hogy odafagy az ujjad, vagy az, hogy mindennap plusz húsz percet töltesz el az életedből azzal, hogy egyszer fel-, aztán meg leveszed a téli szkafanderedet?
Jó, most nem a szibériai tundrán vagy Lappföldön vagy Patagóniában élőkről van szó, hanem elvileg kontinentális időjáráshoz szokott emberekről, akiknek évente kijut egy tisztességes adag a nyárból, tehát nem mondhatják, hogy nincs összehasonlítási alapjuk.
Amikor először olvastam a Családom és egyéb állatfajtákat, akkor jöttem rá, mégis van értelme személyes viszonyt kialakítani valamilyen fajta időjárással. Szerintem a meditterrán vagy a szubtrópusi az igazi. De persze évszakok és pofonok.
Nem tudom kihagyni még egy gyerekkori álmom. Valami olyan szerkezet kéne, amin megnyomsz egy nagy, kék színű gombot, és kisüt a nap (ugye, milyen romantikus?), vagy beállíthatod, hogy a te környékeden csak éjszaka essen az eső. Kicsit hasonlítana egy távirányítóra. Pontosabban az lenne a márkaneve a kütyünek, ahogy egy ismerősöm mondta abban a korban, amikor még tanulni szokás a szavakat (tehát a copyright az övé): távi-nyárító.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!