2018. február 22. csütörtökGerzson
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

Tüntetés a ketrecben

Sipos Géza utolsó frissítés: 00:36 GMT +2, 2008. szeptember 23.

Akkor lesz jó világ, amikor már nem kell ketrecbe vonulnunk egy kis felszabadult demonstráció érdekében. A cigányság tüntetése Budapesten.


Civil? – kérdi tőlem a hordó alkatú biztonsági őr, akit könnyebb lenne átugrani, mint megkerülni. Valahogy elmegy a kedvem a visszakérdezéstől, hogy kedves uram, sosem voltam katona. Nem olyan a helyzet. Éppen a táskámat vizsgálja át, nem-e próbálok valami körtének, ásványvíznek, fotógépnek vagy jegyzetfüzetnek álcázott fegyvert becsempészni. Aztán egy fejmozdulat jelzi, beléphetek.

A vasrácsokon belülre.

Még jó, hogy ujjlenyomatokat nem vesznek, mint Berlusconi Olaszországában a romáktól, ahol még a csecsemőktől is begyűjtik a hatóságok azokat az azonosító jeleket, amelyek még ki sem alakultak a kezükön.

Az egésznek a hangulata erősen emlékeztet a reptéri biztonsági ellenőrzésekre, ahol rendszerint az az alapállás, hogy mindenki potenciális terrorista, csempész, bűnöző – vagy legalábbis csodavegyész, aki képes száz milliliter samponnal lyukat robbantani a gép törzsébe, miután vagy egy órát eltöltött a vécén a nitroglicerin összekutyulásával.

Nem tehetek róla, pontosabban az előző rendszer tehet róla, hogy ilyen ellenőrzések alkalmával még mindig szorongok kissé. Akárcsak most.

Egy csoport az Olimpiai parkból (MTI-fotó)Egy csoport az Olimpiai parkból (MTI-fotó)


Igazából a tucatnyi lovasrendőr és még több gyalogos,

tetőtől-talpig műanyag védőfelszerelésbe öltözött rohamrendőr (úgy néznek ki, mint egy Transformerrel keresztezett középkori lovag) látványa sem megnyugtató. Elnézést, kelet-európai vagyok, rosszak az idegeim. Tudom, hogy a karhatalom a körülöttem ácsorgó, körülbelül ezer ember – és köztük az én – védelmemre van kirendelve, de akkor is.

Ja igen, a helyszín. Budapest, szeptember 20., a nemzeti kulturális örökség hétvégéjének első napja. Az Olimpiai park, a képviselőházi irodaház közvetlen közelében, a háttérben a neogótikus Parlament a díszlet. Innen szokták fotózni az útikönyvekbe a Dunát, átellenben a budai Várral.

>> Az álcigányozás természetrajza >>


Az eddigi legnagyobbnak beharangozott roma tüntetés zajlik itt. A szervezők szerint a cél nyugodt erőt felmutatni az egyre terjedő idegengyűlölet és rasszizmus ellen, felmutatni, hogy a cigányság egyrészt nem hagyja magát, másrészt nem hagyja magát provokálni.

Most könnyű lenne arra kihegyezni a szöveget, hogy bizony nem voltunk túl sokan ezen a tüntetésen. Feltételezem, hogyha a szervezők nem mozgatták volna meg a közönséget, feleannyien lettek volna a korántsem sétatérnyi parkban. És nagyon helyes, hogy megszervezték magukat, és az is okés, hogy úgy intézték, a tömeg a beszédek végeztével menetben vonuljon át a Kossuth térre, ahol a hasonló célokért létrehozott Demokratikus Charta szintén demonstrációt szervezett.


Ez utóbbi megmozduláson azért jóval többen voltak.

Valóban, így a legkényelmesebb. Szolidarizálok azokért a célokért, amelyekért te küzdesz, tiltakozom a téged ért sérelmekért, tiltakozom az elnyomásodra szervezkedő gárda ellen; de csak távolból, a magam szónokait hallgatva, a magam politikusai előtt. Te is tüntetsz? Hát jó, csatlakozzál hozzánk. Hiába, a többségnek nagyon nehéz nem többségiként viselkedni.

Persze, értem, miért nem lehetett fordítva szervezni ezt a két demonstrációt: gondolom, azért, mert a cigány érdekvédelmi egyesületek között sem volt egyetértés abban, hogy kell-e külön az utcára vonulni vagy sem. És a Gyurcsány kormányfő kezdeményezésére létrejött Demokratikus Charta valószínűleg nem akart túlságosan nagy erős gesztust tenni az Olimpiai parki tüntetés főszervezője, Kolompár Orbán roma politikus felé azzal, hogy úgy szervezi: csatlakozzanak ők a cigányság tüntetéséhez, ne fordítva.

Mindegy mostmár, végülis az a jó, hogy akadt párezer ember, aki fontosnak tartotta, hogy valamelyik helyszínen – vagy mindkettőn – kifejezze, hogy elege van a magyarországi közhangulatból.


De nem is ez a fontos. Hanem azok a vasrácsok.

Az egész tér körbe volt véve, embermagasságú volt a korlát, körülötte a rohamrendőrség. Láthatólag a hatóságok minden eshetőségre felkészültek. Az egésznek mégis ketrechangulata van. Azon morfondírozom a helyszínen, hogyha netán idejönnének az ellentüntetők, s elkezdenének dobálózni, a vasráccsal körbevett tér védelmi berendezésből hirtelen csapdává változna. Mivelhogy csak két kijárat van.

Értem, hogy kordonokat felállítva könnyebb a rendőrség dolga, de mégis furcsa egy ketrecben demonstrálni a szabadságjogokért. A rács elválaszt, és máris lehet vitatkozni azon, hogy kit kell elkülöníteni kitől: a roma tüntetőket az esetleg felbukkanó rendbontóktól, vagy a cigányságot másoktól. A többségtől. És nagyon nyugtalanító az egésznek az üzenete: tessék, itt egy börtönnek álcázott tér, itt szabad tüntetni – ebben az is benne van, hogy a kordonon túl nem tanácsos.

Nyugtalanító volt bemenni a vasrácsokon túlra. Olyan képzeteket kelt, mintha önként bemásznál az állatkertben a medvéhez, vagy az oroszlánhoz. Csak itt áttételesebb a helyzet: az állatkertben ott van a helyszínen a közönség, itt meg a tévéből vagy interneten bámulja a látványosságként kezelt demonstrációt.


Fura és kényszeredett ez a szituáció.

Sajnálom, kelet-európai vagyok, számomra a hatósági vasrács valószínűleg sohasem lesz a semleges rendfenntartás mellékjelentésektől mentes eszköze. A rácsokkal körülvett tér, az sajnos, szimbolikus marad; atavisztikus, ösztönös félelmeket kelt.

Ezzel együtt tanulságos volt bemenni az ideiglenesen felállított ketrecbe. Meghallgatni a szónokokat. Két nő volt a legprofibb: Daróczi Ágnestől, az Összefogás mozgalom aktivistájától azt tudtam meg, hogy a Kossuth Lajos azt üzente... kezdetű 1848-as nótát Sárközi Ferenc, az összes cigányzenekar élére kinevezett hadnagy szerezte. Mohácsi Viktória EP-képviselőtől meg azt, hogy körülbelül 70 ezer roma hagyta el Olaszországot – mert a hatóságok arra sincsenek tekintettel, hogy a román állampolgárok egyben uniós polgárok is, és a személyek szabad forgalma (az áruké mellett) az EU egyik működési alapelve.

Amúgy nem volt semmi különös a demonstrációban: volt közös éneklés, egy kis skandálás, a szónokok többsége nem mondott sok újdonságot, a közönség vagy odafigyelt, vagy elunta magát, lengedeztek a vászon- és papírzászlók. Az egész olyan képet mutatott, mintha tényleg szabadok lettünk volna.


Mintha.

Mert az a perverz helyzet alakult ki Magyarországon, hogy egyes csoportok maguknak vindikálják a szabad (értsd: rácsmentes) véleménynyilvánítás jogát a köztereken. Feltételezem, hogy a gárdisták, a hatvannégy vármegyések, a volt kossuthteres tüntetők stb. demonstrációihoz nem kellenek acélkordonok. Ugyanis őket nem kell megvédeni semmitől és senkitől: azok, akik nem értenek egyet a tevékenykedésükkel, rendszerint békés "lúzerek".

Vagyis jelenleg az tud igazán szabadon tüntetni, aki erőszakosan lép fel, aki szélsőséges ideológiai alapon magánhadsereget szervez a havereiből. Így aztán sikeresen tágítja a véleményszabadság határait a szisztematikus verekedésig, a gyújtogatásig és rombolásig.

Aki meg békésen fejezné ki nemtetszését, vagy egy nem túl szívlelt kisebbségi közösség tagja, az startból rács mögé kényszerül; és mielőtt kimenne a térre, el kell rendeznie magában a félelmeit, és nem árt, ha naprakészen fizetve van az egészségbiztosítása. Nesze neked, állampolgári jogegyenlőség, egyenlő jogok és kötelességek.

Akkor lesz jó világ, amikor már nem kell ketrecbe vonulnunk egy kis felszabadult demonstráció érdekében. Persze, lehet, akkor valószínűleg már nem lesz miért tüntetni.

Azért a börtönhangulat felszámolása jó nagy lépés lenne ebben az irányban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!