2018. február 22. csütörtökGerzson
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

A gyergyói fűrészportűz: egy perc a pokolban

Sipos Géza utolsó frissítés: 14:39 GMT +2, 2008. augusztus 7.

Miért kockáztatta túlzás nélkül az életét egy gyergyószentmiklósi fafeldolgozó 23 alkalmazottja? A súlyos sérültek közül még az járt jobban, aki harmadfokú égést szenvedett.


Öt nap alatt két, öt hónap alatt három tűzeset történt egy gyergyószentmiklósi fafeldolgozó üzemben az idén. A legsúlyosabb baleset július 26-án történt, mikor berobbant a fűrészporraktár, valószínűleg a gépsorokról átpattanó mechanikus szikra miatt. A munkavédelmi vizsgálat még tart, annyi biztos, hogy 23-an szenvedtek kisebb-nagyobb égési sérüléseket az Industry Transilvan Kft. munkavállalói közül.

A legsúlyosabb sérült testfelületének mintegy 66 százaléka égett meg. Rajta a bukaresti Plasztikai Sebészeti és Égési Kórházban bőrátültetést hajtottak végre, állapota továbbra is súlyos, de stabil. Három sebesült továbbra is az intenzív osztályon fekszik, lélegeztetőgépre kapcsolva; valószínűleg azért, mert belső légúti égést szenvedtek. Két további sebesült elhagyhatta a bukaresti kórház intenzív osztályát.

A könnyebb sebesültek között egy 16 éves fiatalember is van, aki nyári munkára, zsebpénzt keresni vállalt munkát a fafeldolgozónál. Őt a gyergyószentmiklósi kórházban látták el, a kezén, fején és hátán szerzett égési sérüléseket.

Szállítják a fafeldolgozó egyik égési sérültjét 
<br />
(Jánossy Alíz, a Krónika tudósítójának felvétele)Szállítják a fafeldolgozó egyik égési sérültjét
(Jánossy Alíz, a Krónika tudósítójának felvétele)


Mindez amiatt,

mert mikor a szomszédos műhelyben észlelték az ott dolgozók, hogy füstöl a fűrészporraktár, hívták ugyan a tűzoltókat, de a kiérkezésükig megpróbálták menteni, ami menthető. Ám az ún. „mosztbegyűjtő” berobbant, és amikor a raktár ajtaját kinyitották, szembecsapta őket a láng (lásd a Krónika július 28-i riportját).

Amióta olvastam az Index Milyen érzés meghalni? című összeállítását, irtó kényelmetlenül érzem magam, ha vízbefúltakról, akasztásos vagy tetőről leugró öngyilkosokról vagy égési sérültekről látok tudósításokat:

Tűzhalál. Az egyik legfájdalmasabb halálnem, nem véletlenül használták boszorkányok és eretnekek kínzására a középkorban. A szervezet az extrém hőhatásra azzal reagál, hogy a bőr érzékelőidegeit érzékenyebbé teszi, így a fájdalom még erősebb lesz. A harmadfokú égési sérülések éppen ezért nem fájnak annyira, mint az enyhébb másodfokúak, mivel azok már elpusztítják a bőrrel együtt a fájdalmat érzékelő és továbbító idegsejteket.

A fájdalom gyakran csak akkor jelentkezik, amikor elmúlik a sokk és az adrenalinhullám hatása, akkor viszont az egyik legintenzívebb, amit az orvostudomány ismer. A fájdalom csillapítása az egyik


legnagyobb kihívás az orvosok számára égési sérülések kezelésénél.”

Szerencsére a gyergyószentmiklósi robbanásnak és tűznek halálos áldozata nincs, de így is a legnagyobb munkabaleset, ami az utóbbi évtizedekben a városban történt. És az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az Industry Transilvannál márciusban már leégett az 1440 négyzetméteres bútorgyártó asztalosműhely, elektromos szikra miatt; akkor senki sem sérült meg, csak az anyagi kár volt jelentős.

És öt napra rá, miután a gyergyószentmiklósi képek bejárták az egész romániai sajtót, ismét tűz ütött ki a Tatár utcai vállalatnál. Ezúttal a kéményből pattant ki szikra a tetőre, ami két négyzetméternyi felületen lángolt fel. Visszatérő motívum: a lángokat az ott dolgozók oltották el – bár a tűzoltóság szóvivője szerint a szakembereknek is maradt pár percnyi a feladatból (lásd az Új Magyar Szó tudósítását).

Azóta is azon gondolkozom, mi vette rá azt a 23 sérültet, hogy megpróbálkozzanak az oltással? És mi motiválta azokat a nem tudni, hányakat, akik szintén önerőből fojtották el a tüzet, miután pár nappal azelőtt saját szemükkel látták, mibe kerülhet a felbuzdulás?

Nem hiszem, hogy az évek, évtizedek óta a faiparban dolgozók ne lennének tisztában az extrém gyorsan terjedő fenyőtűz – és egyáltalán, a lángok – veszélyességével. A besztercei evangélikus templomnak is azért égett le a tornya, mert a szerkezet kisebb önsúlya miatt fával volt körbeállványozva (és azt nem kezelték gyúlásgátló vegyszerrel).


Válaszaim nincsenek, csak tippjeim.

Nem hiszem, hogy az oltásra sietők végiggondolták volna, hogy jobb lesz még az elején elfojtani a tüzet, még mielőtt az egész cég leég, s ők munkanélküliek maradhatnak. Azt sem hiszem, hogy a fizetésüket vették volna számba; szinte kizárt, hogy a vállalat olyan bért biztosítson, hogy azért megérné az embernek akár a létező legfájdalmasabb halálnemet kockáztatni. Azt sem hiszem, hogy parancsra cselekedtek volna.

Talán az ösztönös segíteni akarás motiválta őket. Az a reflex, hogyha ég a szomszéd háza, akkor kutyakötelességem segíteni az oltásban. Ez több, mint elemi érdek (a tűz átterjedhet az enyémre is, az állami hatóságok messze vannak, nem tudnak megvédeni a katasztrófától), hanem erkölcsi parancs.

A szolidaritás erkölcsi parancsa, ami abból fakad, hogy mindannyian szegények vagyunk, de ha ma te segítesz az én bajomban, s holnap én a tiedben, akkor hosszabb távon a túlélés meg van oldva. Ez magyarázza azt, hogy faluhelyen számos tragédia történik, de éhenhalni nem szokás, még magatehetetlen öregen sem: segít a rokonság, vagy ha közülük senki sem, a szomszéd. Valaki mindig segít – ez alaptörvény. Ez persze a viszontsegítés és a kölcsönös lekötelezettségek hálózatát termeli ki, melynek szabályai természetesen íratlanok.

Nézzék el nekem ezt a felületes belekontárkodást az antropológia területére, de úgy látom, Gyergyószentmiklóson ez a parancs motiválta a sérülteket.


Csak közben elfeledkeztek arról,

hogy munkaadójukkal szemben nem erkölcsi, hanem szerződéses viszonyban vannak; etikai vonatkozások – a munkaszerződésen kívül – csak arra kötelezik őket, hogy korrektül végezzék a feladatukat. A munkaadó sem jótékony gesztussal alkalmazta őket, hanem azért, mert a profittermeléshez megfelelő szakemberekre volt szüksége.

A berobbanó fűrészporral hadakozni meg a tűzoltók munkaköri leírásában szerepel, akik szintén fizetésért és (remélem) jó nagy összegű veszélyességi pótlékkal dolgoznak. Ők, amikor a pályára jelentkeznek, feltételezem, számolnak azzal, hogy súlyos sérüléseket szenvedhetnek vagy meghalhatnak a tűzben. Egy asztalosmester csak arra számíthat, hogyha nem tartja be a munkavédelmi szabályokat, akkor levágja az ujját a körfűrész (szó se róla, ez is komoly sérülés, de nem a harmadfokú égés szintje).

Egy épeszű munkavédelmi szabályzat csak annyit írhat elő egy fafeldolgozó cég munkatársainak tűz esetére, hogy a még nem érintett helyiségekből mentsék az értékeket, ha lehet, és saját magukat is biztonságba helyezve várják meg a tűzoltók érkezését. Hogy a cég leég, esetleg teljesen megsemmisül, az nem az ő, hanem a tulajdonos és a menedzsment problémája; különben is, fafeldolgozót szokás tűzkár ellen biztosítani. De nem hiszem, hogy az ott dolgozó alkalmazottaknak lenne életbiztosítása.

Ami Gyergyószentmiklóson történt, klasszikus tragédia. Főleg azért, mert a sérültek feltételezhetően a szolidaritás áldozatai. Egy olyan erkölcsi motivációé, amit rossz területen alkalmaztak.

Az teljesen okés, ha szolidáris vagy a családoddal, a rokonaiddal, a barátaiddal vagy a szomszédoddal, és extrém esetben akár a testi épségedet is kockáztatod értük. (Bár egy kis önzés néha itt is segít a jó egészség megőrzéséhez, vannak fokozatok; banális példa: aki nem tud úszni, ne ugorjon a folyóba menteni.)

De egy munkabaleset a cég problémája, az átlag munkavállalót semmiféle szerződés nem kötelezheti arra, hogy a testi épségét kockáztassa. Egy vállalatnak nem szabad a maga problémáit a munkavállalók kárára kisebbítenie vagy megoldania, pláne a magánerkölcs területére tartozó szolidaritásra apellálni. Már közhelyes, hogy a pokol felé vezető út mivel van kikövezve.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!