2018. február 22. csütörtökGerzson
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

Az álcigányozás természetrajza

Sipos Géza utolsó frissítés: 17:20 GMT +2, 2008. május 12.

Az erdélyi magyarok utálat-ügyileg jobb helyzetben vannak, mint a magyarországi romák. Itt legalább tisztességesen lebozgoroz valaki, ha nem bírja a pofád.


Kedvem lenne Cigány vagyok, nem kisebbségi feliratú pólóban mászkálva provokálni egy találomra kiválasztott magyarországi település – mondjuk Budapest – járókelőit, már persze azokat, akik érzékenyek az ilyesmire. Magyarországon ugyanis terjedni látszik egy olyan álságos beszédmód, amivel használóik azt hiszik, korrektül kifejezhetik a cigánysággal kapcsolatos ellenérzéseiket.

Pedig nem. Miről van szó? Teljesen hétköznapi, ártalmatlannak tűnő mondatokról. Például. Nem szeretek egyedül járni a kerületben, mert túl sok a kisebbségi arrafele. Nem akarom, hogy egy kisebbségi mellém költözzön. A múltkor is bejött a boltba egy kisebbségi, és tudod, olyan büdös volt... Szívesen utaznék tömegközlekedéssel, ha nem lennének a buszon hajléktalanok és kisebbségiek. Ne adjon több segélyt az állam, úgyis a kisebbségiek kapják! És így tovább.

Mi a gond ezekkel a kijelentésekkel? Lehetne úgy érvelni, hogy a beszélő érzi, hogy a cigányozás nem politikailag korrekt, ezért inkább kerüli a kifejezést. De mivel szándékosan nem akarja a 'roma' szót használni – mert ugye az a leginkább elfogadott önmegnevezés a romák körében – valami köztes megoldást keres.


Ez a politikai álkorrektség

pedig még inkább hányingert keltő, mint a kódolatlan cigányozás. Ha büdöscigányozol, akkor legalább nyíltan kifejezed az ellenérzéseidet, ellenszenvedet, felháborodásodat, utálatodat vagy gyűlöletedet (a megfelelő aláhúzandó). Akkor legalább nem csak te tudod, hanem én is tudomást szerzek róla; és a mondat betölti alapvető funkcióját, nem egy játszma része, hanem elsősorban információt közöl.

(a Mindenki más – mindenki egyenlő kampány francia plakátja)(a Mindenki más – mindenki egyenlő kampány francia plakátja)

Ha cigányozol, tudok veled vitatkozni. Esetleg meg tudsz győzni. Vagy feltételezve (és meg nem engedve) egyben-másban meggyőzöl engem. Mert egyértelmű kategóriákban fogunk beszélni. Te nevén nevezed az ellenszenved tárgyát, és én is meg tudom határozni, miről beszélek. Az alapállások tisztázása nélkül nincs sem kommunikáció, sem vita.

De amikor a velem szemben ülő kisebbségizik, akkor már maszatol. Össze akar kacsintani velem. Össze is kacsint. Azt a játékot játsszuk, hogy kölcsönösen értsük bele az álkorrekt mondatokba a lényeget.

Aki velem szemben ül, beszédmódjával arra kényszerít, hogy belemenjek egy olyan játékba, amibe semmi kedvem. Mert aki egy vita elején kijelöli a fogalmi kereteket, már félig nyert ügye van. És én azon túl, hogy nem értek egyet vele, úgy szeretek vitatkozni, hogy nem mondok le eleve a fogalmi keretek kijelölésének előnyéről.


Ezzel a kisebbségizéssel

a beszélő furmányosan egyszerre jelzi a politikailag korrekt beszédmód hatalmát és kijátszható voltát: érzékelteti, hogy a média, a politikai elit, az iskola, a neveltetés stb. elvileg arra kényszeríti, hogy ne adjon szabadon hangot az ellenérzéseinek, másfelől megtalálja azt a lehető legsemlegesebb kifejezést, amit ellentétes tartalommal tölthet fel, s ezáltal kompromittálhat.

Miért zavar még ez a beszédmód? Azért – noha én tarthatom magam az egyik államalkotó nemzet tagjának, mint egy belgiumi német– a tények azt mutatják, hogy hazámban kisebbségi vagyok; és noha ennek az állapotnak a hátrányát az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre kevésbé érzékelem, s egyre kevésbé érzékeltetik velem, és egyre enyhébbek a nemzetiségi ellentétek, azért még korántsem mondhatjuk, hogy a "magyar kérdés" teljesen rendben van Romániában.

Szóval, amikor a magyarországi magyarok kisebbségiznek, azokat a magyar közösségeket sértik meg, melyek Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában (másképp: a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban) élnek. Úgy gondolom,


az erdélyi magyarok utálat-ügyileg jobb helyzetben vannak,

mint a magyarországi romák. Itt legalább tisztességesen lebozgoroz valaki, ha nem bírja a pofád; és te akkor jólesően vissza disznóoláhozhatsz, miközben fogynak a kétliteres műanyagpalackból a sörök, és a busz Olaszországba vagy Spanyolországba tart, ahol mindketten feketén szándékoztok dolgozni, míg ki nem alakul valami, s el nem indul az első pénzküldemény haza a gyereknek.

Határozott előny, ha valaki nyíltan kinyilvánítja, hogy azért nem kedvel téged, mert ki nem állhatja a fajtádat.Legalább tudod, mi az ábra. Egyúttal az illető metainformációkat árul el magáról: azt, hogy fel meri vállalni a véleményét, még akkor is, ha sejti (tudja), hogy az nem politikailag korrekt. Vagy kiderül, csupán fel akar bosszantani, próbálgatja az érzékeny pontjaid. Vagy egy üveggel több szeszt ivott a kelleténél.

De ez a kisebbségizés károsabb a nyílt gyűlöletnél. Pontosan azért, mert az összes szereplőt a rasszista gondolkodásmódhoz közelíti, még azokat is, akik köszönik, de nem kérnek belőle, mert pontosan tudják, a saját bőrükön, évtizedes tapasztalatokat felhalmozva ismerik, mit jelent a nemzetiségi alapú hátrányos megkülönböztetés.

Triviális, de úgy látszik, el kell mondani, hogy káromkodni azért szokás, mert kiereszted a gőzt. Ha az indulat kifejezését valami más mögé bújtatod, akkor az az abszurd helyzet áll elő, mint a viccbeli, vicceket mesélő bolondok esetében, akik előbb beszámozzák a poénokat, és azután mindenki csak azon röhög, hogy 22 vagy 47.


Ha nem akarod (nem mered) kifejezni az indulataid,

attól még nem tűnnek el – és ne töltsön el megelégedettséggel az a tudat, hogy jóllakattad a politikai korrektség kecskéjét, de a cigányellenességed káposztája is megmaradt.

Ne hidd, hogy így műveltebbnek, iskolázottabbnak, tájékozottabbnak tűnsz, sőt, inkább azt árulod el, hogy nem reflektálsz a saját magad nyelvhasználatára, és nem gondolod végig a fogalmaid. Kibeszéletlenül hagyod a sérelmeid. Ezen felül lusta vagy, nem fejezel ki valamit, csak rám bízod, hogy értsem, ha akarom. Nos, nem akarom érteni.

Vagy ha érzékeled, hogy nem korrekt, amit mondasz, és ezzel a pszeudokifejezéssel igyekszel tompítani rajta, akkor miért nem gondolod tovább, miként működik a nemzetiségű alapú előítéletesség? Ha állítasz valamit, miért nem gondolkozol el a konzekvenciákon?

A gond nemcsak a "cigánybűnözést" emlegető Agyar Gárdával van: mivel ez világos állítás, a nyilvános térben be lehet bizonyítani, hogy nonszensz, és lehet reflektálni a hátterére, akárcsak a gárdául beszélők egyéb szövegeire is. Vagy tüntetést lehet szervezni az akcióik miatti tiltakozásként.

A probléma velejét a végig nem gondolt és csak félszájjal kimondott, zsigeri ilyen-olyan ellenességek képezik, melyekre naponta milliónyi példa akad. Apránként hozzászoksz, mint a méreghez, s a végén már nem is háborít fel, sőt, a te szádon is kicsúszik.

Vagyis: ha kisebbségizel, abból csak azt a következtetést tudom levonni, hogy nem vagy elég tökös még ahhoz sem, hogy utálkozz egy jót.

Egy ország, ami nem mer káromkodni? Valami nagy baj lehet a világszerte a bazmegezés brandjéről ismert magyar pszichével.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!