2018. május 27. vasárnapHella
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

Az önálló Koszovónak a pokol volt az ára

Sipos Géza utolsó frissítés: 11:13 GMT +2, 2008. február 20.

Egyesek önfeledten ünneplik Koszovó függetlenedését, kettesek önfeledten szidják a "szeparatistákat" Romániában. De mindenki elfeledkezik arról, hogy mennyire véres folyamat, 27 év szenvedés és soviniszta düh vezetett el idáig.




Csakis üdvözölni lehet azt a nagy politikai és társadalmi egyetértést, amely az utóbbi napokban a romániai közéletet uralja. Kormányfő és államelnök, ellenzék és kormánypárt a korábban példátlan módon borul össze, hogy egymást túlharsogva nyilvánuljanak meg a nagy közös ügy érdekében.

Persze most is van kerékkötő, s szokás szerint a magyarok: az RMDSZ nem hajlandó támogatni a nagy ügyet, és ismét Románia nemzeti érdekei ellen dolgozik. Gondolom, már egyértelmű, minek kapcsán történt


a nagy összeborulás: Koszovó függetlensége az ok.

Ez az egyetlen ügy az utóbbi másfél évben, amelynek kapcsán az ország első emberei nemcsak hogy egyeztettek, hanem egyetértésre is jutottak. Ez az egyetlen ügy, amelynek kapcsán a román pártok körében nem alakult ki vita, senki se tette fel a kérdést, miért ne, és amely kapcsán az RMDSZ-t rendszer-, román-, nemzet- és mindenféle egyéb-ellenesnek bélyegezték meg. Az utóbbi négy évet tekintve most fordul elő először, hogy csakazértis alapon nem szavaznak egymás ellen a parlamentben.

(50 Cent koncertplakát Pristinában, Koszovó fővárosában)(50 Cent koncertplakát Pristinában, Koszovó fővárosában)


Elég ijesztő, hogy mindezt – legalábbis úgy tűnik – nacionalista indíttatás alapján teszik. És elég ijesztő, hogy azonnal kirekesztősdit kezdenek játszani a más véleményen levőkkel. Az egész azzal kezdődik, hogy a román nyelvű hírforrások átértelmezik az RMDSZ Koszovóval kapcsolatos álláspontját: a szervezet a kisebbségi kérdés rendezézének fontosságáról beszél, erre a Realitatea hírtévé lehozza, hogy az RMDSZ szerint Romániában is a függetlenséggel kell megoldani a kisebbségi kérdést.

És akkor jönnek a politikusok – ezúttal nem csak a szokásos kősovén, idegengyűlölő arcok, hanem még a PNL egyes vezetői is, akik szerint az RMDSZ-nek ki kellene lépnie a kormányból, ha nem hajlandó változtatni álláspontján. Pedig nagy a valószínűsége, hogy a vihar elültével,

egy-két éven belül Románia nemzetközi nyomásra – vagy a szokott módon a washingtoni, a párizsi és a berlini példát követve – szép csendben el fogja ismerni Koszovó függetlenségét, és ez még véletlenül sem fog


a teljes hazai politikai osztály lemondásához vezetni.

És akkor újra lesz román diplomáciai képviselet Pristinában, mint ahogy 2008 februárjáig volt.

Ez az egész itteni Koszovó-cirkusz csak jó kis színjáték: a gyakorlatban Romániának semmi hátránya nem származna a függetlenség elismeréséből. Hogy élvonalbeli politikusok ennyire ellenzik, az csak azt mutatja, mennyire próbálnak rájátszani a lakosság jelentős részének aggodalmára, hogy mi lesz, ha a magyaroknak is eszükbe jut Erdély vagy Székelyföld "függetlenségének" kinyilvánítása.

Persze ennek semmi reális esélye nincs – ráadásul az autonómia pont azt jelenti, hogy egy térség hatóságai egy adott állam közjogi keretein belül kapnak többletjogokat, s ilyen értelemben a helyi önrendelkezés pontosan az elszakadás ellentéte (a szerb kormány is az extra adag autonómia ígéretével próbálta meggyőzni a koszovói elitet a status quo fenntartása érdekében).

De azzal, hogy a politikum Romániában folyton az új állam függetlenségének elismerése ellen érvel, azt a látszatot kelti, mintha mégis. Nem érdemes meglepődnünk mindezen, hiszen a zenebohócnak nem azért van pergődobja és cintányérja,


hogy némán masírozzék az utcákon.

Az EU 1800 fős, a függetlenség kikiáltása után a folyamatokat a jogállamiság medrében tartó koszovói misszióját a román illetékesek is megszavazták az Unió kormányait tömörítő testületben, az Európai Tanácsban. Így született meg hivatalosan is az EULEX nevű misszió február 4-én, az összes tagállam egyetértésével.

Az ET üléséről kiszivárogtatott hírek szerint nem okozott különösebb fennakadást, hogy a Koszovó önálló államiságát hivatalosan el nem fogadó három tagállam, Románia, Szlovákia és Görögország diplomatái finoman értésre adták: kormányaiknak semmi kifogása az EULEX ellen, sőt akár még szakértőket is delegálnának a misszióba; de azt értse meg a nemzetközi közösség, hogy belpolitikai okokból – a közvélemény nyomása miatt – mást kell a nyilvánosság előtt hangoztatniuk, mint amibe a brüsszeli tárgyalóasztal mellett belemennek.

Visszatérve: az RMDSZ Koszovó-ügyi megnyilatkozásai sem teljesen következetesek. A szervezet egyfelől síkra száll a népek, nemzetek önrendelkezési joga mellett, másfelől arra hívja fel a figyelmet, hogy egész Európában – tehát Romániában is – békés politikai eszközöket kell keresnie mindenkinek az etnikai problémák megoldására.

Nos, a koszovói történet ugyan az önrendelkezés és a szabadság fennenvalóságát hirdeti, viszont akárminek lehet minősíteni, csak békésnek nem. Kezdődött azzal, hogy 1980, Josip Broz Tito, a diktátor halála után rotációs rendszerben töltötték be a tagországok a szövetségi állam elnöki hivatalát: vagyis a szerb politikai elit már nem egyértelműen dominálta Jugoszláviát. Ennek nyomán fokozatosan erősödni kezdett


a nagyszerb nacionalizmus és sovinizmus.

1987-ben került hatalomra a nacionálkommunista Slobodan Milosevic, aki azzal öntött olajat a tűzre, hogy a Vajdaságéval együtt visszavonta az 1981 óta lázongó albán tartomány, Koszovó autonómiáját (a két térségnek köztársasági jogai voltak, de közigazgatásilag Szerbia részeként működtek).

"[Koszovóban] szükségállapot uralkodott, bányászsztrájk követett bányászsztrájkot, erőszakos katonai fellépés erőszakos katonai fellépést. De ami ennél is fontosabb, a koszovói albánok egy emberként kivonultak a jugoszláv közéletből. A szövetségi választásokat bojkottálták, saját választásokat tartottak, kiépítették a párhuzamos közigazgatást és oktatási rendszert, 1990-ben pedig kikiáltották függetlenségüket. Attól a Szerbiától, ami időközben Horvátországban, majd Boszniában is háborúzni kezdett, és amit nemzetközi embargókkal sújtottak emiatt.

A nemzetközileg elszigetelt, gazdasági gondokkal küzdő, két háborúban is vesztes Milosevic 1999-ben ismét régi módszerével, a nacionalizmus gerjesztésével próbálta orvosolni gondjait.

Januárban Racak környékén 45 albánt mészároltatott le, ennek következtében fegyveres lázadás tört ki a tartományban, amire válaszul a szerb belügyi alakulatok az albán lakosság módszeres üldözésébe és irtásába kezdtek. A NATO, tanulva a boszniai példából, azonnal erőteljes választ adott, 78 napon keresztül bombázta Szerbiát, ami végül kénytelen volt feladni Koszovót
" – foglalja össze a közelmúltat Király András, az Index.hu újságírója.

Elnyomatás, illegalitásba vonulás, represszió, üldöztetés, majd lázadás, fegyveres összetűzés, népirtás és menekültáradat, NATO-beavatkozás és az UCK terrorszervezet válaszlépései – ebben a mondatban mást sem találni,


"mint vért, verítéket és könnyeket".

Ha az előbb az RMDSZ Koszovó-ügyi megnyilatkozásait illettük kritikával, bőven lehet szemrehányást tenni a szervezet ellenzékének, mely önfeledten ünnepli a tartomány függetlenné válását, mintegy elfeledkezve arról, honnan és milyen körülmények indult ez a folyamat, melynek végeredményét most vasárnap tapasztalhattuk.

A romániai magyar jobboldali szellemi közegben néha-néha, titkon felnéznek az UCK-ra, az ETÁ-ra vagy az IRÁ-ra; s egy-két pohár sör-bor-pálinka után belép a "cél szentesíti az eszközt" elv. Vagyis ha kisebbségi kérdésben úgymond csak erőszakkal lehet elérni a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét, akkor még ezt is vállalni kell – mondják egyesek, csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja.

Nem lehet persze az ilyen informális közegben elhangzott mondatokból hosszútávú következtetéseket levonni, de mégiscsak jelzik a közérzület ingadozását egy adott politikai nézetközösségben. A közérzület pedig nem azt fejezi ki, hogy ha keserű és véres konfrontáció az önrendelkezés ára, akkor inkább ne legyen önrendelkezés; nincsen egyértelműen kimondva, hogy ha netán választani kell, akkor a béke a legfontosabb érték és érdek, mindenen, akár


a szabadságon és a függetlenségen is túlmenően.

Azt hiszem, az RMDSZ ellenzéke is csak azt hangoztatta koszovói függetlenség-témában, amit hívei már eleve úgy gondoltak.

Üdítő változatosságot jelentene, ha a politikai elit legalább megpróbálkozna annak végrehajtásával, amit a nép, a választók akarnak; nem pedig annak a következmények nélküli visszhangosításával, amit hallani szeretnének.

Ha már külpolitikánál tartunk, ilyen az iraki és az afganisztáni háború, melyet a romániai közvélemény kétharmados többsége kezdettől fogva ellenzett, fölöslegesnek minősített, és jelenleg is túlzott kockázatvállalásnak tartja a hazai – igaz, csak párszáz fős – kontingesek részvételét az akcióban, az Egyesült Államok oldalán; sőt, a csapatok azonnali visszarendelését tartja az egyetlen helyénvaló megoldásnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!