AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
Ki volt itt hamarabb? A "Bíró Ferenc" ügy és a sajtóudvariasság
Sipos Géza utolsó frissítés: 12:15 GMT +2, 2007. október 12.Mi köze van egy tipikus romániai magyar viccnek ahhoz, ahogyan egyik-másik romániai médiaintézmény kezeli a "Bíró Ferenc" ügyet? Beljebb kiderül.
Úgy tűnik, a hírverseny egyéni értelmezése miatt azok a romániai magyar médiák, melyek foglalkoznak a "ki jelentett a Securitate-nak a táncház-mozgalomról?" témával, még azzal sem támogatják a titkosszolgálati múltfeltárást közel egy éve folytató Könczei Csilla munkáját, hogy elárulják az olvasóknak: a kutató blogja nem valahol "az internet" általános nihiljében lebeg, hanem történetesen a Transindex Egologo blogjai egyik kiemelt darabjaként működik.
Ez azért furcsa, mert a téma iránt érdeklődő olvasók ezen a blogfelületen olvashatják el mindazon dokumentumokat, melyek Könczei Ádám megfigyelési dossziéjából lánya – egyfajta kései gesztusként – antropológusként és kényszerű jelenkortörténészként – feltárt.
Az ott fakszimilében közölt dokumentumok, "Bíró Ferenc" 18 darab ügynöki jelentése (a táncházmozgalom kolozsvári kezdeteit a másik oldalról dokumentálva) támasztja alá mindazon állításokat, melyek a történetet bemutató újságcikkekben amúgy szerepelnek.
A blog pontos lehivatkozása nélkül
– URL-nek vagy linknek hívják, tudjuk, az az izé, ami a http után következik – az olvasó tájékoztatása óhatatlanul féloldalas marad: feldobják neki a témát, de nem kap támpontot ahhoz, honnan szerezhetne további információkat az összkép kialakításához, egyúttal ahhoz sem, netán hol és hogyan ellenőrizhetné a hírlap és/vagy az újságíró interpretációját.
Már-már vicces, ahogy a történetről két ízben is összeállítást közlő Krónika kínosan kerüli annak lehivatkozását (először október 5-én, majd október 11-én) hogy pontosan hol is pattant ki a téma – a blogban; illetve az ott közöltekkel együtt a Transindex munkatársa járt utána a körülményeknek, és információit október 4-én publikálta.
Logikus, hogy egy sajtóintézmény és annak munkatársai reggel, délben, este, hétközben és hétvégén, alkalmas és alkalmatlan időben exkluzivitásra törekednek, és ebbéli igyekezetükben még azon az alapvető sajtóudvariassági szabályon is túllépnek, hogy kénytelen-kelletlen muszáj annak a médiának az értesüléseire hivatkozni, amelyik először hoz le egy sztorit, információt. Logikus, mondom, ez a lazaság – ugyan nem szép, dehát főúr, írja a többihez.
Ebbe a logikába még az is belefér,
hogy az egyik szerkesztőség óvodás szintű ravaszkodással próbálja kiszedni a másik redakció munkatársából az őt is érdeklő történet kapcsán a lényegi információkat; majd amikor ezzel az akcióval – khm – kissé nevetségessé válik, akkor mintegy baráti gesztusként szépen megkéri az adott témában konkurens médiaintézmény vezetőjét, hogy ugyan már, halassza el a további fejlemények közlését csak azért, hogy a sztorira késéssel rácsatlakozó szerkesztőség tudja lekaszálni a sikert, mikor nyilvánosságra kerül (vagy sem?) hogy tulajdonképpen kit tisztelhetünk "Bíró Ferenc" személyében.
De "a ki jelentett a Securitate-nak a táncház-mozgalomról?" ügynek ez csak a mellékes törmeléke.
A fontos az,
hogy adott egy kutató, aki aprólékos munkával a gyakorlatban is megvalósítja azt, amelyről mások múltfeltárás címen papolnak; aki fontosnak tartja átrágni magát többezer oldalnyi, titkosszolgálati bükkfanyelven teleírt papíron, hogy jobban értse saját maga és a családja életét; és nem az erkölcsi ítélkezés pallosával közelít a témához, nem igazságot akar osztani – de természetesen nem relativizál, csak a kisebbségi magyar békesség kedvéért nem mossa össze, hogy bizony éles határ van besúgott és besúgó, megfigyelt és tartótiszt, titkosszolgálat és elnyomott társadalom között.
Úgy gondolom, egy percig sem feledkezik meg arról, hogy bármilyen kellemetlen is azoknak, akik csontvázakat tárolnak a szekrényükben, hogy nem lehet a relativizmust a végsőkig hajtani, mert egy olyan gennyedt korban, mint amit átélni voltak kénytelenek az itt lakók 1948 és 1989 között, még egy ilyen korszakban is maradtak tiszták. Egyszerűen: ez tény.
És akik az ő emléküket ápolják, akik azt segítenek megérteni, hogy milyen körülmények között volt indokolt tisztának maradni, azok legalább a tisztességes hivatkozást, mintegy lábjegyzetként, feltétlenül megérdemlik (még akkor is, ha különben megszólalási lehetőséget kapnak egy tudósítás szereplőjeként is). Például így:
A táncház és a szeku. Forrás: Könczei Csilla szekusblogja, https://konczei.egologo.transindex.ro
Utóirat: a "ki volt az első" motívum kapcsán az alábbi, szinte már kínosan romániai magyar viccet ajánlom az illetékes szerkesztők figyelmébe:
Európai közösség képviselői éves értekezletet tartanak. Napirend előtt felszólal a magyar küldött:
– Én csak azt szeretném mondani, hogy ezer évvel ezelőtt, amikor a Kárpát-medencébe jöttünk, éjszaka a románok ellopták a lovainkat!
– Kívánja, hogy ezt jegyzőkönyvbe vegyük? – kérdi az elnök.
– Nem, csak úgy mondtam.
Az eset a következő évben megismétlődik. Napirend előtt felszólal a magyar küldött: – Én csak azt szeretném mondani, hogy ezer évvel ezelőtt, amikor a Kárpát-medencébe jöttünk, éjszaka a románok ellopták a lovainkat!
- Kívánja, hogy ezt jegyzőkönyvbe vegyük? – kérdi az elnök.
– Nem, csak úgy mondtam!
Egy évvel később napirend előtt felszólal a magyar küldött: – Én csak azt szeretném mondani, hogy ezer évvel ezelőtt, amikor a Kárpát-medencébe jöttünk, éjszaka a románok ellopták a lovainkat!
Felugrik a román küldött vörös fejjel: – Mi akkor itt sem voltunk!
Erre a magyar:
– Na, ezt kérem jegyzőkönyvbe venni!!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!