2018. május 27. vasárnapHella
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

Hol kavar az RMDSZ EP-programja a gazdaságról?

Sipos Géza utolsó frissítés: 14:08 GMT +2, 2007. október 11.

A fele nem brüsszeli téma, de minden van benne, mint a jó salátában: egy kis neoliberális adópolitika, egy kis szocdem fejlesztéspolitika, ízletes közhelyszósszal leöntve. Nnnyami!




Jól hangzó ötleteket és "európázós" közhelyeket egyaránt tartalmaz az RMDSZ europarlamenti választási programjának a gazdasággal kapcsolatos fejezete. Nem találomra választottam ezt a fejezetet az 55 oldalas dokumentumból: feltételeztem, hogy mivel gazdasági célkitűzésekről van benne szó, kevesebb lesz benne a maszlagok aránya a politikai programokban megszokottnál.

Hozzá kell tennem, hogy az értékelés némileg egyoldalú: természetesen azokat a passzusokat szúrtam ki, melyek szerintem problémásak. Az egyoldalúság másik oka, hogy a független jelölt, Tőkés László és stábja még nem hozott nyilvánosságra semmilyen, EP-programját a jelszavaknál hosszabban kifejtő dokumentumot.


A legfőbb tisztázatlanság:

az Európai Parlamentbe készülő RMDSZ célja az, hogy minél több képviselőt bejuttasson az uniós központ egyik legfontosabb tanácskozó tervezetébe. A programban viszont számos olyan elem található, amely egy kormányzásra készülő párt programjába illeszkedne inkább: ami némiképp furcsa, hiszen az RMDSZ kormányon van, de ez a kabinet, mint közismert, egy másik b betűs fővárosban működik, Bukarestnek hívják.

Például fejlesztési programokról – melyeknek megszerzése az erdélyi magyarok számára a program fő üzenete – elsősorban az Európai Bizottság dönt; az ehhez szükséges jogi kereteket és célkitűzéseket a kormányokat tömörítő Európai Tanács és a képviseleti alapon működő Európai Parlament dolgozza ki. (Csak zárójelben: alapvető tévedés az Európai Bizottságot "EU-s kormányként" elképzelni, mint ahogy egy nemzeti parlamentnek is mások a jogosítványai és lehetőségei, mint az EP-nek.)

E két utóbbi intézménynek a fejlesztési pénzekhez csak áttételesen van köze: igaz, hogy hónapokon át, késhegyig menő vitákkal dolgozzák ki például a hétéves uniós költségvetés sarokszámait az EP-ben, de ezt még sok lépés választja el mondjuk a vidékfejlesztési pályázatok konkrét kiírásától. És most szó szerinti idézetek következnek az RMDSZ EP-választási programjából:




A gazdasági célkitűzés első tétele abból a gazdaságpolitikai tételből indul ki, hogy a középréteg erősödése direkt következményeként csökkenni fog a szegény rétegek aránya az erdélyi magyar társadalomban, illetve alacsonyabb lesz a kivándorlásra való késztetés. Ez a szöveg minden középjobboldali, polgári párt szótárában szerepel: csak az efféle stratégia kockázata az, hogy miután az adott párt agyonszeretgeti a középosztályt, nem marad sem kapacitás, sem erőforrás (pénz) a szegényebb rétegek támogatására.

A középrétegek támogatása nem jár együtt feltétlenül a szegénység, és különösen nem a mélyszegénység felszámolásával – lásd a Fidesz 1998 és 2002 közötti gazdaságpolitikájának következményeit Magyarországon. És nemcsak Afrikában élnek napi két dollárnyi jövedelemnél kevesebből az emberek: ugyanezt tapasztalhatja az, aki körülnéz az erdélyi Mezőségen, a Szilágyság vagy a Székelyföld zsákfalvaiban, vagy olyan szórványtelepüléseken, ahová orvos is csak havonta egyszer jár ki, áram hol van, hol nincs, télen közlekedni lehetetlen, s düledezik a vályogházak oldala.

A középosztály támogatása amúgy azt is eredményezheti, hogy a fejlesztéspolitika nyomán nagyobb anyagi lehetőségekre szert tevő családok mobilitása is megnő: például lesz pénzük a gyermeküket magyarországi középiskolába vagy egyetemre íratni, külföldön munkát vállalni (de itthon építeni a családi házat). Kivándorolni nagyobb valószínűséggel ugyanis azok szoktak, akiknek van kapcsolathálójuk és némi pénzük legalább a külföldi tartózkodás első időszakára.


A "vessünk gátat az elvándorlásnak" szlogen

hangoztatása helyett ötletesebb lenne a "ha már meggazdagodtatok, gyertek vissza" program hangsúlyozása, illetve annak megkönnyítése, hogy az állampolgárok élni tudjanak az utazási szabadság és a kétlakiság előnyeivel, vagyis ne az érdekképviseleti szervezetük süsse rájuk az "áruló" bélyeget, ha netán elköltöznek Romániából (ez már többször elhangzott a Transindexen – lásd Kelemen Attila publicisztikájának a modernizációról szóló részét).

Mindezzel együtt korrekt, hogy az EP-választási program nyíltan kimondja, hogy az RMDSZ a középosztály pártja (hiszen ezt a réteget kívánja elsősorban támogatni), csak akkor miért szavazzanak rájuk olyanok, akiknek érdekei pont ezzel a politikával ellentétesek; illetve a romániai középosztálynak már van két (vagy három, ha a PSD-t is ideszámoljuk) pártja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) személyében – hogyha az RMDSZ gazdasági programja nem nyújt túl sok pluszt az ő programjukhoz képest, akkor tisztán csak az etnikai motiváció marad: a mi kutyánk kölyke.





A "tudásalapú gazdaság" az Egyesült Államokban az 1960-as, 70-es években kidolgozott, majd Pinochet tábornok Chiléjében, Margaret Tratcher Nagy-Britanniájában és Ronald Reagan Egyesült Államokjában gyakorlatba ültetett neoliberális gazdaságpolitika egyik hívószava. Mivel az 1989-es rendszerváltás a közép-kelet-európai államok többségében jobbára a neoliberális gazdasági berendezkedés kvázi-győzelmével járt együtt (lásd: privatizáljuk az egész gazdaságot), nem csoda, hogy ez a jelszó bekerült az RMDSZ EP-programjába is.

Magyarra fordítva a "tudásalapú gazdaság" a határozatlan időre szóló munkaszerződésekkel (vagy kollektív munkaszerződésekkel) és tűrhető minőségű társadalombiztosítással garantált, stabil, kiszámítható órarendű munkahelyek helyett egyre inkább bizonytalan, részmunkaidős foglalkoztatottságot jelent, vagy olyan, "projektalapú" munkavégzést, ahol hol lézengenek az alkalmazottak az irodában, hol pedig napi 14-16 órát dolgoznak, mert "deadline" van.


A "tudásalapú gazdaság" a szakmák cseppfolyóssá válását

jelenti, amely univerzális, folyton átképezhető munkaerőt képzel el ideálisként, amely szükség szerint bevethető alumíniumsajtoló gépsor mellett, egy traktor nyergében, bútorraktárban vagy mondjuk kórházi ápolóként, de ha kell, menedzserasszisztens vagy telecenter-operátor lesz belőle, netán biztosítási ügynök.

Nos, lehetséges, hogy ez az elképzelés működik az erdélyi társadalom legnyitottabb és legmobilisabb, 18-30 éves korosztálya esetében; de jó kérdés, hogy mi lesz a többiekkel – mondjuk az erdélyi iparvárosok tíz éve munkanélküli 45-65 éveseivel. Levonhatjuk a következtetést, hogy a program gazdaságpolitikai fejezetének írója vagy csak fügefalevélként használja a "tudásalapú gazdaság" szlogent, vagy még felületesen sem ismeri azt a társadalmat, amelyben él.




A tétel jól illeszkedik a "középosztály a legfontosabb" célkitűzéshez. Egy elvi probléma: a "tudásalapú gazdaság" retorika – mint a neoliberális gazdaságpolitika alkotóeleme – szerint az ideális a "minimális állam", mely a lehető legkevésbé avatkozik be a gazdaság folyamataiba, csak játékszabályokat biztosít olyan alapon, hogy a piac "láthatatlan keze" majd mindent elintéz.


Ebbe a logikába viszont nem talál

a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása: ha ugyanis az a piaci trend, hogy a nagyvállalat felvásárolja, beolvasztja, kiszorítja a piacról stb. a kis- és középvállalkozást, akkor az a be nem avatkozó állam ideálja szempontjából tökéletesen rendben van. Ehhez képest a hazai kisvállalkozások kiemelt támogatása a protekcionista, szociáldemokrata jellegű gazdaságpolitikához illeszkedik.

A fenti idézetben tetten érhető "a pályázat majd mindent megold" álláspont - egyszersmint jellegzetesen uniós-bürokrata szlogen is. Ha arra kondicionáljuk a vállalkozásokat, hogy a piaci igények helyett a pályázati lehetőségekre összpontosítsanak, becsődölhetnek, ha csak az EU-s ingyenpénzek lehívásának szabályrendszere mentén fejlesztik termékpalettájukat (mert a pályázati pénz egyszercsak elfogy, s ők ott állnak megfürödve, mert olyasmit termeltek, amire pályázni lehetett, és nem olyasmit, amire az adott áron kereslet volt).

Másfelől a "pályázni, pályázni, pályázni" logika a liberális logika mentén piacromboló hatású, merthogy a vállalkozó a pályáztató elvárásainak dzsungelében akar majd kiigazodni, nem a kapitalizmuséban. Most akkor döntsük el, hogy neoliberálisak vagyunk, vagy az erős, beavatkozó, tervező-fejlesztő (pályáztató) állam (Európai Unió) pártján állunk. Nos?




Kiváló ötlet – konkrét eredmények mikorra várhatók? Mert eddig az erdélyi branding kialakítására csak egyetlen médiakezdeményezés ismeretes, az Erdélyimázs ötletverseny (lásd ezen a linken, illetve ezen), mely mögött nem állt sem lobbierő, sem pénz.




A kérdés itt is az, hogy konkrétan kicsoda, milyen eszközökkel, mikorra, mennyi pénz felhasználásával és milyen stratégiát követve hajtja végre mindezt.




Ez a célkitűzés már számos uniós tagállamban megvalósult – nem egészen világos tehát, hogy mit keres az RMDSZ EP-választási programjában. Hasonló projektet pont az RMDSZ-es miniszter vezette környezetvédelmi tárcának kellene kezdeményeznie – és részben teszi is – Bukarestben.


Ami a bioüzemanyagot illeti,

az sajnos úgy tűnik, több kárral jár, mint haszonnal: egységnyi biodízel vagy etanol előállítása több széndioxidot és egyéb, üvegházhatású gázt termel, mintha kőolajszármazékokat használnánk; illetve a fejlődő országokban a megnövekedett kereslet miatt indokolatlanul felveri az élelmiszerként használható termények árát (például az etanol esetében a kukoricáét).

Sajnálatos, hogy a gazdasági programfejezet írója felült a "környezetvédő" ipari lobbik egyik viszonylag friss humbugjának (a témában lásd az Indexen Bodoky Tamás összefoglalóját, Sokba lesz a biodízel címmel).




Refrénszerűen megismételve: konkrétan kicsoda, milyen eszközökkel, mikorra, mennyi pénz felhasználásával és milyen stratégiát követve hajtja végre mindezt.




Noha a fent idézett bekezdésekre is érvényes, hogy ez inkább kormány-, semmint europarlamenti választási program (például mi köze az EP-nek a Debrecen-Szeged autópályaszakaszhoz?), viszont határozottan van benne ráció. Az is elismerésre méltó, hogy a közlekedéspolitikai fejlesztés kapcsán végre a környezetkímélő és olcsó, kötöttpályás közlekedés (vasúthálózat) fontosságáról is szó esik.

De a Szatmár-Temesvár vasúti pályakorszerűsítés mellett gondolni lehetne például arra, hogy a Törökországból érkező kamionokat – úgy, ahogy vannak – mondjuk Giurgiunál tehervonatokra rakjuk rá, így nem fogják tönkretenni a még mindig kétsávos főútvonalak jellemezte hazai úthálózatot (ez a RoLa-rendszer).

Ha már a témánál tartunk, ez az egy mondat is jelzi, hogy a romániai politikusoknak még a közúti közlekedéshez csak-csak van gőzük (olyan alapon, hogy "sztráda, az köll!"), de hogy egy ekkora, szinte fél franciaországnyi államban mennyire fontos – és kifizetődő! – lenne a vasút felfejlesztése, arról alig-alig.




Közérthető, világos és tipikusan neoliberális célkitűzés; és ismét kiköpött belpolitikai kérdés. A romániai egységes adókulcsról (könyörgöm) a bukaresti parlament dönt, és nem az EP.

A fenti mondatokban amúgy az az előítélet tükröződik, mely az egykulcsos adót az örökkévalóságig tartónak szánja; pedig bevezetése ugyanolyan gazdaságpolitikai intézkedés, mint az összes többi: elképzelhető, hogy egy következő kormány úgy dönt, térjünk vissza ismét a sávos adórendszerre. De az egész még ezzel együtt sem uniós fontosságú téma.

Az már inkább, hogy az ún. "régi tagállamok" pont az alsó-közép és a középosztálybeli szavazók nyomására nem hajlandók lemondani szociálpolitikájuk maradványairól, és inkább nem vezetik be a szegényebb rétegeket hátrányba hozó egykulcsos adózást (mert aki eddig a legalacsonyabb sávban mondjuk 10-13 százalékot fizetett, annak nem mindegy, hogy ezentúl 16-ot vagy 19 százaléknyit penget ki – lásd kis hazánk mellett a szlovákiai rendszert; viszont a nagyobb jövedelműek számára egyértelműen előnyös a 25-35 százalék helyett jóval kevesebbet adózni).


Az egykulcsos adózás propagálása

tehát szemöldökráncolást válthat ki az EP "régi tagállamokból" származó képviselői körében. E tagállamok kormányai amúgy is joggal idegesek a lazább gazdasági környezet miatt Keletre, "az újakhoz" elvándorló vállalatok miatt, melyek nyomában nő a munkanélküliség, erősödnek a társadalmi feszültségek, és mindennek kezelését az adott államnak egyre csökkenő adóbevételekből kell fedeznie.

Valóban uniós fontosságú projekt az egységes uniós minimálbér bevezetése és az adórendszerek és -szintek egymáshoz igazítása lenne, mely akadályt képezhetne a vállalatok túlhatalma és a "holnap bevonulok egy keleti piacra, aztán holnapután továbbállok" befektetési logikának.

Egy ilyen merészségű ötletnek inkább helye lehetne az RMDSZ europarlamenti választási programjának gazdaságpolitikai fejezetében, melyben ehelyett a következő, jól ismert, közhelyszerű tények szerepelnek az euró romániai bevezetésével kapcsolatban:





Mára elég is ennyi az idézetekből.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!