2018. október 23. keddGyöngyi
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipos.transindex.ro

AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA

A kiegyezés-mánia és az EP-választások

Sipos Géza utolsó frissítés: 16:41 GMT +2, 2007. november 26.

Kényszerképzetek, homályos félelmek és súlyos félreértések miatt érzékeli tragikusnak azt a közvélemény, hogy az RMDSZ és Tőkés elütheti egymást a brüsszeli bársonyszéktől. Na bumm, és akkor mi van?





Enyhén színpadias, tragikus hangvételben kezeli a romániai magyar sajtó többsége azt a tényt, hogy az RMDSZ jelöltjei és függetlenként Tőkés László egymással párhuzamosan – vagy egymással szemben – indul a november végi europarlamenti választásokon. Érzésem szerint a tárgyalások ilyetén kimenetelét egy nem reflektált előfeltevés miatt kezeli ilyen szomorkás stílusban a média és a közvélemény.


Mert milyen kényszerképzet rögzült

– nem egészen alaptalanul – a köztudatban? A következőkről van szó: ezek a politikusok csak veszekednek, csak szórják a pénzt, korruptak, a kulisszák mögött egyezkednek, kamarillapolitikát művelnek, nem dolgoznak, s aki nem dolgozik, az ne is egyék.

E képzet szerint a politikai vita az valami undorító, mocskos dolog, fúj; az csinálja, aki semmi máshoz nem ért, kóklerek és lókötők bandája az egész politikai osztály. Legyen végre csend, rend, fegyelem – vagyis egyezzenek mán' ki, tűnjenek el a kényelmetlen, bántó ellentétek, szűnjenek meg az alapjában véve összeegyeztethetetlen érdek- és nézetellentétek, simogassa a lágy szellő mindenkinek az okos kis buksiját, miközben elballag szavazni úgy, hogy nem is kell gondolkodnia azon, hogy milyen listára vagy kire voksol, mert úgyis megszokta, hogy egyetlen dolog közül választhat, és passz.

Frunda György, az RMDSZ EP-listavezetőjeFrunda György, az RMDSZ EP-listavezetője


>> Toró T. Tibor: Tájkép tárgyalás után, csata előtt >>
>> Forgatókönyvek RMDSZ vs. Tőkés választási futamra >>


A közvélemény nyugalomra és megegyezésre vágyik. De ha demokratikus politikáról beszélünk, és nem csak a látszatáról, akkor nem lehet és nem szabad mindenben kiegyezni. Az teljesen rendben van, hogy két politikai tábor igyekszik okos kompromisszumot kötni – de ez nem járhat azzal, hogy e táborok között minden különbség eltűnik. A demokratikus politikai életnek az ellentétek és a viták a lényege: és éppen az a rákfenéje a romániai politikai miliőnek, hogy itt szinte mindenki ki tud egyezni haveri alapon bárkivel egy fröccs mellett a bukaresti Golden Blitz vendéglőben (plusz romániai magyar specialitás a viták gyakorta mocsárillatú elkenése is).

Az europarlamenti választások közeledtével az RMDSZ politikáját ellenző csoportosulások Tőkés László mögé tömörülve úgy látták, a püspök-politikus jelöltségét kihasználva itt az ideje komoly nyomást gyakorolni a mindeddig egyetlen romániai magyar pártra, politikai agendája megváltoztatása érdekében.


Akik RMDSZ-es oldalról azért berzenkednek,

hogy miként merészel az ellenzék úgymond zsarolni, az elfeledkeznek arról, hogy ellenkező esetben, mikor nagynéha az RMDSZ kerül hasonló erőpozícióba Bukarestben, akkor teljes mellszélességgel kiállnak a magyarok pártja mellett azért, hogy lehetőleg maradéktalanul érvényesítse a helyzetből adódó zsarolási potenciálját egy közös ügy érdekében.

Nos, az ellenzék sem tett mást. Miután látta, hogy más módon, mint az EP-választások elbukásának rémképével nem lehet arra kényszeríteni az RMDSZ-t, hogy az általuk fontosnak tartott célkitűzések mögé álljon, hát egyszerűen kihasználták a helyzetet. Merthogy az RMDSZ joggal tart(ott) attól, hogy ország-világ a romániai magyar párton fog élcelődni, ha óriási svunggal leveri a lécet, de közben Tőkés László europarlamenti képviselő lesz.

Ez persze fenyegetésnek csak imaginárius, hiszen nincs nyilvánosan elérhető, aktuális adat Tőkés László támogatottságáról – az, hogy szinte 150 ezren támogatták az indulását, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ennyi szavazatot fog novemberben begyűjteni. De ezzel együtt 150 ezer aláírás mögött nem lebecsülendő tömeg sejlik fel (még akkor is, ha a szignók egy részét a református püspökségek által nyomás alá helyezett, feljebbvalóiktól tartó lelkészek gyűjtötték vagy gyűjtették be).

>> Markó-Tőkés egyeztés: a függöny mögül >>
>> Sógor Csabát indítja Tőkés ellen az RMDSZ >>
>> EP-kampány: mi van Tőkés és az RMDSZ zsebében? >>


Csak közvetett bizonyíték ugyan, de maga az a tény,

hogy az RMDSZ belement a tárgyalássorozatba, és hosszú idő után hivatalosan is kénytelen volt elismerni, hogy nem képviseli megfellebbezhetetlen módon a romániai magyarság, mint politikai közösség egészét azt jelzi, hogy az ellenzéki oldal és Tőkés László támogatottsága elérte a kritikus tömeget.

Adott tehát a két fél. Az RMDSZ támogatottságára nézve bizonyítékul az eddigi választási szereplések állnak, de az összképet lerontja a Băsescu-leváltós népszavazás kudarca. A másik oldalon hat ellenzéki alakulat és egy nehézsúlyú politikai személyiség, aki ugyan még sohasem méretkezett meg voksoláson, de sejthető, hogy nehéz ellenfél.

Logikus, hogy leülnek tárgyalni, és logikus az is, hogy az éveken át falakba ütköző ellenzék a lehető legtöbbet követeli, és nem hajlandó látszateredményeket elfogadni.

És logikus az is – amúgy szerintem fogalmilag helytelenül – romániai magyar rendszerváltást emleget (mert jelen esetben nem arról van szó, mint 1989 nyarán Magyarországon és Lengyelországban, hogy miként lehet vérontásmentesen, tárgyalások útján eltávolítani a diktatúrás rezsimeket; a számos vita és belső érdekharc, törésvonal szabdalta RMDSZ-t számos hibája ellenére egyszerűen butaság diktatorikus szervezetnek minősíteni).

Mindegy. Az ellenzéknek muszáj volt valami nagyot mondania, egy hívószót kitalálnia, hogy ezzel a szimbolikus szférában pótolja ki, ami a kézzelfogható tömegtámogatottságban hiányzik. (Végülis reklámszlogennek nem is olyan rossz a rendszerváltás, ezúton is gratulálunk.)


De vissza a tárgyalásokhoz:

logikus az is, hogy az RMDSZ legfőbb célja Tőkés Lászlót elszigetelni az ellenzéki támogatók csoportjaitól, kifogni a vitorlájából a szelet, és a megbékélés-kiegyezés retorikájával az EP-választási lista élére állítani, mint afféle kabalafigurát.

Mindennek logikus következménye az, hogy a tárgyalások nem jártak értékelhető eredménnyel (az RMDSZ-es verzió szerint a kudarc legfőbb oka Szász Jenő, aki úgymond „Tőkés László rossz szellemeként” befolyásolta negatív irányba a tárgyalásokat). Akárhogy is történt, mindebből azt a következtetést levonni, hogy ez hű de milyen rossz, szerintem alapvető tévedés.

Tőkés László, az egyetlen független indulóTőkés László, az egyetlen független induló


A demokratikus politizálás lényege a szabad választás: most legalább kiderülhet, hogy az RMDSZ hogy teljesít egy esetleges magyar-magyar versenyben; és a voksolási eredményekből arról is biztos összképet kaphatunk, hogy a feleknek mely vidéken mekkora a támogatottsága. Ha Tőkés László nem teljesít támogatói elvárásai szerint, többé nem állíthatja, hogy ő az ellenzéki hadak vezére. Ha viszont bejut az EP-be, akkor RMDSZ-oldalról többé senki sem becsülheti le a másik oldal tömegtámogatottságát, vagy nem dughatja homokba a fejét, mondván, hogy a romániai magyarok falanxként állnak a magyar párt politikája védelmében.


Azt hiszem, a romániai magyar politikai életnek hasznára lesz

ez a választási verseny. És attól sem kell föltétlenül félni, hogy a felek kígyót-békát kiabálnak egymásra a kampány során – legfeljebb pellengérre lehet állítani őket. Egy sete-suta, sehova sem vezető, a félelemből, az imaginárius támogatottságra alapozott, csak rövidlátó érdekek figyelembe vételével megkötött megegyezésnél jobb a nyílt politikai verseny. Tessék választani – kész, pont.

És annak eredménye alapján szerintem tisztább helyzetben lehet leülni tárgyalni – mert azt hiszem, a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előtt muszáj lesz valami minimumban kiegyezniük a feleknek (vagy sem, és akkor annál izgibb a játszma).


A másik, a ki nem egyezéssel kapcsolatos, közkeletű félelem az,

hogy az RMDSZ és a független jelölt elszívja egymás elől a levegőt, és szépen megfullasztják egymást, mielőtt átszakíthatnák a brüsszeli célszalagot.

Erre természetesen van esély – de mivel az EP-választások eredménye nagyon sok tényezőtől függ; és egyáltalán, a választási részvétel, a vokskedv mérése különféle szavazói rétegekben a politikai szociológia legnehezebb feladványai közé tartozik, erről gyakorlatilag a választás másnapjáig bizonyosat tudni nem fogunk.

Természetesen készülni fognak közvéleménykutatások – kérdés, hogy csak belső használatra, vagy sem – dehát a mérésnek számos buktatója lehetséges. A kutatási eredmények átböngészése mellett az a legegyszerűbb, hogy aki Tőkést támogatja, meg az is, aki Frundát és Sógort kedveli, de az is, akit valamely román párt listája győzött meg az EP-alkalmasságról, az rászánja azt a félórát, és szavaz.

Még az is lehetséges, hogy pont az az egyetlen voks lendíti át az általam támogatott jelöltet a lécen. Persze, tudom, hogy ez milyen nevetségesen optimistán hangzik, dehát könyörgöm, a szegény polgári demokrácia azon az önként felvállalt képzeten alapszik, hogy minden szavazat egyenlő, és minden szavazat számít,


és egyik sem fölösleges.

Nos, mi történik, ha valóban egy, magát romániai magyarnak deklaráló politikus sem jut be az EP-be? (Csibi Magor nem számít ilyen értelemben, mert ő elsősorban a liberális identitással határozza meg politikai énjét, nem „a romániai magyarságot” mint olyan szándékszik képviselni a PNL listáján.)

Az EP-ben jelenleg is ott ülő, ideiglenes RMDSZ-képviselők halványlila teljesítményét nézve, lehet, hogy ez nem is lenne akkora tragédia olyan értelemben, hogy a romániai magyarok hiányzása az EP-ből nem eredményez érzékelhető rosszabbodást a képviselet minőségét tekintve – magyarán, nem fogunk rosszabbul élni, mint másfél éve (amióta Kónya-Hamar, Kelemen és Szabó Brüsszelben ül).

Másfelől. Mit hangoztat uniszónóban az RMDSZ és az ellenzék is? Miért van szükség egyáltalán EP-képviselőre?

A végső magyarázat nem valami politikai program (ugyan már, ne fárasszanak), hanem egyszerűen ennyi: legyen má' nekünk is egy emberünk Brüsszelben, aki majd kijár nekünk ezt-azt-amazt, elintéz; netán a jellegzetes romániai magyar témákat feldobva érzékenyebbé teszi képviselőtársait a kelet-európai problematika iránt; vagy ha valami nagy felfordulás támad Romániában, akkor veri az asztalt és tiltakozik.Már többször megírtuk, de úgy látszik, nem árt ismételni. A közösség érdekeit képviselendő,


brüsszeli lobbiirodát

már évek óta nyitnia kellett volna valamely romániai magyar szervezetnek (és ha az RMDSZ nem volt rá képes, vagy nem tartotta fontosnak, akkor másnak). Ez lényegében pénz, szervezés és hatékonyság kérdése (de inkább e két utóbbi a döntő faktor).

Egy ilyen irodára akkor is szükség van, ha mindkét fél sikeres lesz az EP-választási versenyben; de akkor sem árt, ha csak az egyik fél jut be. De ha kudarcos lesz a verseny, akkor meg éppen ideje lesz ezt a tízéves mulasztást pótolnia a romániai magyar politikai-közképviseleti szervezeteknek.

Persze, semmiféle hivatásos lobbista nem pótolhatja a választott képviselőket – vagyis elutasítandó az a logika, mely a képviseleti demokrácia rendszerét pusztán a lobbicégek küzdelmére cserélné le. Ezzel együtt a lobbiiroda a maga szaktudásával más módszerekkel és más fórumon jeleníthetné meg az erdélyi regionális érdeket, mint a választott képviselők, ideális esetben a két rendszer egymás munkáját erősítené; és ezzel még csak közhelyeket mondtunk.

Pénz, az még csak kerülne a dologra – hiszen annyi látszatprojektre és annyi baromságra van fedezet, hogy gonoszabbul ne fogalmazzunk. És amely szervezet, kellő szervezési kapacitást bizonyítva, majd felállítja és működtetni kezdi ezt az irodát, az máris jelentős politikai sikert ért el: lesz egy plusz szavazata a jövő évi parlamenti választáson.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!