AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
Băsescu felfüggesztése: mire is kapott megbízást a parlament?
Sipos Géza utolsó frissítés: 19:58 GMT +2, 2007. április 25.Az államfő hívei ugyanazon érveléssel védik a Korrupcióellenes Harcz Főkapitányát, mint amivel a magyarországi ellenzék támadja a kormányt. Kis demokrácia-elmélet.
A Băsescu felfüggesztése ellen tiltakozó tábor az elnök ellen szavazó képviselők, szenátorok diszkreditálása érdekében elkezdett valami ahhoz hasonló érvelést használni, mint amivel a Fidesz párthívei kritizálták tavaly kora nyáron a Gyurcsány-kormány intézkedéseit.
A parlament felülírja a népakaratot, nem veszi figyelembe, hogy az államfő még mindig az ország legnépszerűbb politikusa – így szól ez az érvelés, ami leegyszerűsítve abban fejeződik ki, mikor a Băsescu-párti tömeg harsányan leárulózza a Tisztelt Házat, mint ahogy megtörtént a vasánapi elnökpárti tüntetésen Bukarestben, a parlament óriásépülete előtt, a Constituţiei (Alkotmány) téren – valószínűleg szándékosan választották a szervezők a szimbolikus helyszínt.
"Senki sem adott mandátumot
a 322-eknek arra, hogy a felfüggesztést megszavazzák. Ők az oligarcháktól kaptak erre felhatalmazást. (...) Azt szeretném, ha önök megértenék: nem a parlamentről, mint intézményről van szó. A parlament a demokrácia garanciája. Viszont a 322-ekkel van egy problémánk: nem képviselnek minket" – így beszélt Băsescu, ravaszul körülírva az 'áruló' szó tartalmát.
Majd mikor a közönség vette a lapot, és kimondta, amire az elnök nyilvánvalóan utalt, Băsescu a bölcs államférfi szerepében feltűnve elmagyarázta a tömegnek, hogy "vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy az állami intézmények az ő rendelkezésükre állnak. Ők csak elszakadtak az ország valóságos életétől. Nem árulók. Lehetséges, hogy egyesek nem is tudják, miért szavaztak pont így."
A vádban az a legérdekesebb, "hogy magától értetődően megbízásos viszonynak tartja a választó és politikai képviselet viszonyát, úgy fogva fel a dolgot, mintha bizony a kormánynak az volna a legfontosabb feladata, hogy híven valóra váltsa, kivitelezze azt az utasítást vagy megbízást, amit szavazáskor a választóktól kapott. Ez a felfogás teljesen idegen a klasszikus parlamentarizmustól" – reflektál a magyarországi viszonyokra Ádám Péter az Élet és Irodalom hetilapban (2006/48., december 1.)
Amit Băsescu felfüggesztésének hívei leginkább szeretnének,
az valamiféle fura kötött mandátum: a megválasztott parlamenti tagok csináljanak akármit, azzal a kivétellel, hogy tekintsék nemlétezőnek az alkotmány az elnök felfüggesztését szabályozó paragrafusait, és jobban teszik, ha nem kalózkodnak a Korrupcióellenes Harcz Főkapitányának vizein (Magyarországon: ne fogadják el a kormány reformjavaslatait, ne adják a voksukat a kórházi vizitdíjhoz stb.).
És egyáltalán: jobb, ha nem pofáznak, ha nem szólnak bele Monica Macovei exminiszter vagyonellenőrző ügynökségi törvényébe, nem vitatják a Băsescu által szentesített nemzetbiztonsági törvényt és így tovább.
Félretéve a fenti példák tartalmi kérdéseit: a parlament tagjait azért választják, hogy (ideális esetben) a vitában szabadon alakítsák ki álláspontjukat, ezért védi őket viszonylag tág határok között a mentelmi jog is.
A kötött mandátum ennek mond ellent. Ha eleve meg van kötve a kezük, akkor nincs értelme a vitának – ezért lehet aggályos önmagában már az is, ha valamelyik pártfrakció kényes kérdésekben belső szabályzatokkal valamilyen irányú szavazásra kötelezi a tagjait.
A szabad mandátumgyakorlás joga
az 1789-es forradalom, vagyis a felvilágosodás találmánya:
"A klasszikus francia parlamentarizmus szerint, aki képviselőt a szavazó megválaszt, sohasem a szavazó (partikuláris) érdekeinek, hanem a nemzet egyetemes érdekeinek, illetve a közakaratnak képviselője.
Nem csoda, hogy a francia típusú parlamentarizmusban kezdettől fogva olyan szigorú a képviselői utasítás (mandat impératif) tilalma. Ha a választók vagy a pártok adnak is ilyen utasítást (teszem azt, a megválasztás előfeltételeként), az jogilag sohasem köti a képviselőt, az jogilag olyan, mintha nem is létezne" – ismerteti a lényeget Ádám Péter.
Mivel a romániai közjogi berendezkedés erősen a francia mintát követi, a hatályos alkotmány a képviselők és szenátorok jogállásáról szólva kimondja: "Mandátumuk gyakorlása során a képviselők és a szenátorok a nép szolgálatában állnak. Bármely imperatív mandátum semmis."
A szabad mandátumgyakorlás joga nem azt mondja, hogy egy parlamenti tag nem tehet ígéreteket választóinak, vagy ne volna helyes, ha ezeket be is tartja. Csak azt, hogy jogilag ilyesmire nem kényszeríthető. Ha kötött mandátum volna az elv, akkor nem is volna szükség képviseleti demokráciára, elég lenne valamiféle népszavazási automata mindenkinek az állandó lakhelyén.
Hogy mi a "nép szolgálata", az persze erősen metaforikus. A Băsescu-párti oldal azt állítja, hogy a felfüggesztés éppen ellentétes ezzel; az ellenoldal meg azt, hogy éppen a nép érdekében akartak az elnök orrára koppintani. Magyarországon az ellenzék azt mondja, a kormánytöbbség valóságos "pénzbehajtást végez" az adóemelésekkel és az állami kiadások visszanyesésével; a kormányoldal meg persze azt sulykolja a fejekbe, hogyha ők nem lépnek, akkor lazán csődbe megy az ország.
Hogy Băsescu jelenleg az ország legnépszerűbb politikusa?
Rendben van: ez mindössze annyi, hogy nehéz politikai ellenfél. Különben úgy azért nehéz hatékonyan kormányozni, vagy parlamenti munkát végezni, hogy az ember éjjel-nappal a közvélemény-kutatásokat lesi.
És amúgy egy közhely: nem a felmérésekben kell feltétlenül jól szerepelni, hanem a négyévenkénti választásokon. A PNL (és az RMDSZ) stratégái úgy döntöttek, jobb nekik az ellenzékkel összefogva előbb megszabadulni a Demokrata Párttól, és legalább ideiglenesen az elnöktől, még mielőtt keresztbe lenyelik őket – az őszi EP-választásokon, majd a jövő novemberi parlamenti választásokon kiderül, helyesen döntöttek-e.
Legyenek tehát bármily támadhatók is a sokat emlegetett háromszázhuszonkettek, minden joguk megvolt arra, hogy az elnök felfüggesztésére szavazzanak. Pontosan erre kaptak felhatalmazást a választóktól: hogy akár úgy is döntsenek, ami a többségnek – feltételezhetően – nem szimpatikus.
Éppen ezt a döntési szabadságot támadni és aláásni a választók többségének amúgy is létező elitellenességére apellálva (azok ott fent mind tolvajok, kérem!) nem vall túl fejlett demokratikus érzékre. A polgári, képviseleti alapon működő demokrácia amúgy is számos, rendszerszintű problémával, eleve belekódolt ellentmondással dolgozik, és nem képes korrekten kezelni az új kihívások sokaságát.
Băsescu védelmében sokszor hangoztatják, hogy mivel a választók közvetlenül voksolnak az elnökre, az államfő széles legitimitással rendelkezik. Oké. De mivel a parlamentet is ugyanaz a közönség választja meg, legimitása – ha már az elnöké olyannyira megkérdőjelezhetetlen – ugyanakkora.
És még két szempont az alkotmányból:
"a Parlament a román nép legfelső képviseleti szerve és az ország egyetlen törvényhozó hatósága." Illetve: Románia Elnöke képviseli a román államot (…) felügyel az Alkotmány betartására és a közhatóságok megfelelő működésére. Ebből a célból az Elnök közvetítési funkciót gyakorol az állam hatalmai között, valamint az állam és a társadalom között."
A hangsúly szerintem a "legfelső" jelzőre esik, tehát nyilvánvalóan benne van a pakliban az, hogy a parlament felülbírálhatja az elnök döntéseit – például egyes, módosításra visszaküldött törvények kapcsán – vagy horribile dictu, fel is függesztheti.
Az más tál tészta, hogy kevésnek tűnik az egyszerű többség; jobban mutatna, ha kétharmad kéne egy ilyen súlyú döntéhez. Azonban Băsescut és híveit el kéne gondolkodtassa az, hogy a 322 szavazat még több is, mint kétharmad: ha tehát szigorúbb lenne ezen a téren az alaptörvény, a nagyvezírnek ideiglesen akkor is távoznia kellett volna a Cotroceni-palotából.
És hogy mi lesz a népakarattal? Korlátlanul és törvényesen megnyilvánulhat a május 19-re kitűzött népszavazáson, ahol a tippek szerint a többség felül fogja bírálni a parlament döntését, és az államfő szépen visszakerül abba a funkcióba, amit ő láthatóan
valamiféle nép által választott király trónusának tekint.
És ez még akkor is méretes demokratikus deficit, ha az elnök által hangoztatott egyes elvekkel, például a modernizációval, a politikai és a gazdasági elit összefonódásainak gyengítésével vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálásával egyet is lehet érteni.
Az általános probléma az, hogy Románia tulajdonképpen sem nem elnöki, sem nem parlamentáris, hanem a kettő között bukdácsoló félelnöki köztársaság, ahol az államfő szinte rá van kényszerítve arra, hogy mindenbe beledumáljon és belenyúljon – máskülönben mit ér az a jelentős erőforrás, amit általános és közvetlen megválasztása biztosít számára? (Csak frusztrációkat okoz, mint a rosszemlékezetű Emil Constantinescu professzornak, aki mandátuma végén kénytelen volt patetikusan bevallani, hogy "legyőzték a titkosszolgálatok".)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!