AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
Külföldi maradt Schöpflin Kolozsváron
Sipos Géza utolsó frissítés: 12:02 GMT +2, 2006. május 25.Egy angol úrnak néha láthatóan jólesik elcsevegnie a bennszülött értelmiségiek koktélpartiján – de azért megvolt a fejtágítás is.
Elegáns humorral és távolságtartással, de a bevett posztmodern kulturális relativizmus alaptételeit ismételgetve tartott előadást tegnap Schöpflin György politológus, az Európai Parlament (EP) fideszes képviselője kedd késő délután Kolozsváron, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) meghívottjaként.
Bevezetőként rögtön azt közölte, hogy gyakorlatilag mindenütt külföldi, mert igaz ugyan, hogy 1950-től Nagy-Britanniában él, de például jogi tanulmányait Glasgow-ban, Skóciában végezte, és utána főként Londonban élt, ami korántsem egyenlő az angol valósággal. A családi élet jelenleg Tallinhoz és Észtországhoz, az EP-képviselőség pedig Brüsszelhez és Budapesthez köti.
>> Schöpflin: a brit multikulti csődöt mondott
A "hallgatóság megnyerése" című
bevezető részben még elhangzott az a poén, hogy Európa szinte minden repülőterét ismeri, és ha egy hétvégén nem kell repülni, az már szinte hiányzik.
Az előadás alaptétele az volt, hogy a kultúrák nyelvi alapon olyan értékeket állítanak elő, melyek eleve nem csereszabatosak. Ennek ellenére fontos az állandó dialóguskészség és párbeszéd, hangsúlyozta Schöpflin, de arra a kézenfekvő ellentmondásra nem reflektált, hogy miként valósulhat meg konszenzus olyan kultúrák között, melyek közt ennyire erős, alapvető és szinte áthidalhatatlan, "nyelvem határai világom határait jelentik" típusú különbségeket tételezünk.
Ami a nyelvi megalapozottságú diszkriminációt illeti, Schöpflin a Kelet-Európában mintaként bámult finnországi svédek helyzetét említi, akiknek kultúrája igazából nem tudja felvenni a versenyt a finnekével, mert a "többségi kultúra mindenhol magasabb presztízst jelent".
A többségi nyelv a tematizálás során monopolhelyzetben van, magyarázta az előadó, ráadásul ezt a naturalizáció jelensége is erősíti, mikor egy társadalom eleve, "természettől fogva" adottnak tekint egy bizonyos állapotot. Így a kisebbségi társadalom folyamatosan
kommunikációs hézagban leledzik,
ez pedig állandó hiányérzetet kelt az illető társadalom minden rétegében. Ez a nem tudatos diszkrimináció még a többség jóindulata esetén is fennáll.
Hogy mi az ábra a tudatos és rosszindulatú megkülönböztetés esetén, arra csak célzott az EP-képviselő, aki ugyan egy oldalvágással megkritizálta a mindent csak a praktikum oldaláról néző angol kultúrát, de jó pragmatista módjára nem tért ki arra, amit úgy lehetne megfogni, hogy egyáltalán "van-e remény".
Az előadásban több ízben is elhangzott, hogy a "magaskultúrák igazából kizárólagosságra törekednek", és ez így van akár Magyarország, akár Belgium esetében, mert a másik kultúrával nem szembenézni mindenkinek könnyebb. Ám az önkritikusan elejtett megjegyzések többnyire elvesztek a szellemes sziporkák között.
Ami viszont a többség számára tényleg fejtágításként működött, az a citizenship fogalmáról tartott eszmefuttatás. A terminust Schöpflin "közpolgáriságnak" fordítja, ez a polgár és az állam közötti olyan kapcsolatot jelent, ami kölcsönösen jogokkal és kötelességekkel van körbeépítve. Önkorlátozás nélkül nincs demokrácia – figyelmeztetett az előadó, de ez elsősorban a többség kötelessége, hangzott el.
Egyenlőség helyett jogi ekvivalenciát – ez volna az üdvös Schöpflin szerint.
Ami ezután következett, az jó példa volt arra, hogyan kell finoman, de mégis rámenősen a politika hősének állítani be magunkat, aki elszántan küzd a bővítést mindenáron keresztülvinni akaró, szűklátókörű és udvariatlan bővítési biztos, Olli Rehn manőverei ellen.
Egy hallgatói kérdésre válaszolva csípős kritika hangzott el a gyakorlatilag nemlétező magyar külpolitikáról, mely nem képes érdeket érvényesíteni az EU legbefolyásosabb testületében, a Miniszterek Tanácsában. A Parlamentben a magyar képviselőket magukra hagyta a semmiféle külpolitikai ambícióval nem rendelkező Medgyessy- és Gyurcsány-kormány – vonhatta le a következtetést a hallgatóság. Schöpflin Kolozsváron
nyilvánvalóan hazai terepen,
jobbára "a polgári-konzervatív-jobboldali-EU-szkeptikus" hallgatóság előtt játszott. Láthatólag igyekezett valamennyire távolságot tartani, de inkább olyan angol úr benyomását keltette, akinek azért nagyon jólesik elcsevegnie a bennszülött értelmiségiek koktélpartiján.
Az erdélyi "polgári-konzervatív ellenzéki" irányvonal számára a kritika egy udvarias ajánlás formájában érkezett, mely szerint aki székelyföldi autonómiát szeretne kilobbizni, annak ajánlatos kizárólag a regionalizmus kulcsszóra összpontosítania, mert uniós szinten ez a bevett politikai érték.
"El kell sumákolni a dolog etnikai oldalát", ajánlotta somolyogva Schöpflin, vagyis azzal ajánlatos érvelni, hogy a regionalizáció általános gazdaságpolitikai érdek, nem specifikus "magyar ügy".
Ezzel az EP-képviselő olyan álláspont mellett érvel,
melynek éppen a legkisebb a támogatottsága az erdélyi mainstream politikában: leegyszerűsítve az RMDSZ-vezérkar számára ez túl sok, olyan cél, mely csak a jövőbe kitolva értelmezhető, az erőteljes etnicitásban gondolkodó Székely Nemzeti Tanács, EMNT és társai számára meg hiányzik belőle a drámai erő, vagyis túl pragmatistán hangzik az egész.
Eddig az erdélyi regionalizációs projekt két ízben is politikai csődbe futott – nem "az eszme", hanem a gyakorlati megvalósítás (előbb a Provincia kétnyelvű havilap, másodjára a regionalizációs törvénycsomag).
Schöpflin megértő volt, túlságosan is megértő – de végülis lehet, igaza van, az erdélyi radikális autonomista gondolat is egy szubkultúra a sok közül, anything goes, virágozzék ezer virág, aki meg allergiás a pollenre, annak simán peche van. És ennyi.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!