AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
Gödörbántalmak
Sipos Géza utolsó frissítés: 18:24 GMT +2, 2005. október 12.Mintha a kolozsvári magyaroknak az élhető, szobortalan köztér önmagában véve nem volna érték.
Kínos helyzetbe manőverezte magát a héten a Kolozs megyei RMDSZ: miután nagy garral bejelentette, hogy október negyedikén eltüntetik a második kutatóárkot Kolozsvár főteréről, László Attila megyei elnök kénytelen volt elismerni, hogy túl éles hangon nyilatkozott az ügyben. A második számú gödörről ugyanúgy nyilvános szakmai vita dönt, mint az elsőről.
A magyar politikusok ott tévedtek, hogy a 90-es évek elejére jellemző politikai szótárt ismételgették tizenegy évvel az elhíresült ásatások elkezdése után is. Lehetséges, hogy a kolozsvári magyarok szótára évtizedek óta változatlan, de ez még nem érv arra, hogy az általuk megválasztott politikusok ne frissítsék legalább minden szökőévben szlogenkészletüket.
Egy-egy retorikai fordulatból ugyanis az derül ki,
hogy mintha elfeledkeznének arról, már nem a PRM politikusa, hanem Emil Boc a polgármester, akinek megválasztásához – a másik jelölt Ioan Rustól átpártolva – éppen ők maguk járultak hozzá jelentős mértékben. Most Boc figyelmeztetése kellett hozzá, hogy mindenkinek újból eszébe jusson: a gödörügy lényege épp az, hogy politikai kérdésből városrendezési kérdéssé kell változtatni.
A kolozsvári magyarok jelentős része valójában soha nem tudta elfogadni, hogy létezhetnek szakmai érvek is a főtéri ásatások mellett. A gödörásás ellen lelkészi segédlettel és dérrel-dúrral tüntetők 1994-ben is csak a polgármester nyilvánvaló provokációját látták, s frusztrációként élték meg, hogy a városatya a közfelháborodás ellenére sikerrel vitte keresztül akaratát.
Pedig bármely, jelentősebb római múlttal rendelkező
városban érdemes ásatni, különösen olyan területen-telken, későbbi, közép- és újkori beépítések nem károsították, vagy használták fel alapozásnak a római romokat (ilyen szabadon álló telkeket találni egy folyamatosan terjeszkedő városban ritka kincs).
A főtéri kutatás politikai eszközként való bevetését a régészeti szakma többsége is elítélte, mondván, hogy az ásatást legtöbb két-három éven belül be lehetett volna fejezni, egyúttal arról is döntve, hogy mi történjék a leletekkel.
Nem kizárt viszont, hogy a magyar lobbi – minthogy kvázi-szakrális területként kezeli a főteret és a Mátyás-szobrot – mindannyiszor megfúrta volna az ásatási terveket. "Szentségtörő", és főleg magyarellenes elvakultságával az expolgármester ilyen, de csakis ilyen értelemben hasznot hajtott a régészeti kutatásnak.
A gödrök tizenegy éves története alatt
idén nyáron került elő a szóban forgó második számú kutatóárokból egy valóban értékes leletnek számító villa-maradvány, illetve római kori oszlop. Az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója szerint ezt valóban érdemes volna szabadtéren restaurálva bemutatni a nagyközönségnek. Hogy a szakma mit javasol, az az Országos Régészeti Bizottság soron következő ülésén dől el.
A kisebbségi magyar politikának Kolozsváron is a szimbolikák, és nem a szakkérdések, az urbanisztika és a városrendezés iránt volt érzéke, és nem igazán használta ki az egyetemeket potenciális tanácsadó-szféraként. Miközben a gödörügy folyamatosan semmitmondó nyilatkozatokat generál, úgy tűnik, a helyi tanács és a magyar politikusok érdemben alig lépnek a lassan
lakhatatlanná váló város érdekében.
Egypár példa. Szédületes autóforgalom, dugók, a gyalogos közlekedést ellehetetlenítő parkolási gondok: a városatyák rengeteg pénzbe kerülő terelőutakban gondolkodnak, pedig egyszerűbb volna naponta egy-egymillióval végigbüntetni azokat, akik az amúgy is szűk főútvonalakon tilosban parkolva akadályozzák a forgalmat.
Banális ügyek; de a helyi politika jelentősebb kérdésekben sem tud érvényt szerezni az urbanisztikai elveknek. Aki mondjuk 1995-ben járt utoljára Kolozsváron, joggal csodálkozhat el azon, hogy miért volt muszáj a eredendően középkori-koraújkori városszerkezetet tekintve engedélyt adni a hamisítatlan neoceausiszta stílusban épülő sokemeletes irodaházaknak. Vagy létezett erre koherens elképzelés?
Vagy minden mulasztásért
az expolgármester a bűnbak? És 2004 júniusa mi történt, foglalkoztak-e érdemben az erre hivatottak például a városnak urbanisztikai elképzeléseket ingyen és bérmentve szállító Planwerk csoport terveivel? El kell ismernünk, a volt polgármester a szimbolikus szférában sokkal sikeresebb politikusnak bizonyult, mint a magyarok. Leginkább ez azzal bizonyítható, hogy ma is azok miatt a szimbólumok sorsa miatt fő a fejünk, melyeket alig titkolt rombolási szándék mentén ő dobott be a köztudatba.
Exünk első, valóban destruktív tette az volt, mikor a Főtérről induló Deák Ferenc/Eroilor utcáról kivágatta az összes, 50-60 éves hársfát, tönkretéve ezzel azt a kevés zöldfelületet is, amely Kolozsvár belvárosában megmaradt. Ez ellen akkor senki sem szervezett élőláncot, sem egyéb akciót.
Mintha a kolozsvári magyarok számára az élhető köztér önmagában véve nem volna érték, csak ha van rajta legalább egy szobor vagy emléktábla. Az esetleg rendben volna, hogy a politikusok is így gondolkodnak – merthogy ők ebben a bizniszben utaznak –, de az már nem, hogy a szimbolikus szűklátókörűséget senki, egy civil szervezet vagy mozgalom sem kéri tőlük számon.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!