AZONNALI KÉRDÉSEK ÓRÁJA
Civil kudarc, előregyártva
Sipos Géza utolsó frissítés: 17:25 GMT +2, 2004. február 2.Az összeférhetetlenségi elv érvényesítését és átláthatóságot követel 15 civil szervezet az IKA romániai alkuratóriumán és a Communitas Alapítványon – nyílt levelük korrekt, de eleve hendikeppel indul.
Legfőbb ifjunk, Kovács Péter ifjúsági ügyekkel foglalkozik az RMDSZ ügyvezető alelnökeként, egyben az Illyés Közalapítvány (IKA) romániai alkuratóriumának kurátora, egyben az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szövetség, a MIÉRT elnöke, és fennmaradó szabadidejében ő vezeti a Communitas Alapítvány ifjúsági szaktestületét is.
Ifjú Kovácshoz nyílt levelet juttatott el egypár civil fiatal, melynek második pontja így szól:
"A civil- és a politikai szférában betöltött tisztségek összeférhetetlenségének rendezése. Azok a politikusok, akik a civil szférának szánt alapokat kezelő intézményekben töltenek be vezető tisztségeket, mondjanak le ezen tisztségeikről. Helyüket a civil szféra által kijelölt személyek töltsék be. Meggyőződésünk, hogy csak ily módon szüntethetők meg az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma, illetve a Communitas Alapítvány elbírálási rendszere kapcsán felmerült viták és visszaélések."
A beadványt december 23-án este kapta kézhez ifjú Kovács a Kolozs megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács megalakulásáról döntő gyűlés után. Azóta eltelt egy hétvég, és még két nap. Abból ítélve, hogy Istennek elegendő volt hat nap a világ legyártására, feltételezhetjük, ifjú Kovácsnak volt ideje átrágni magát a nyílt levél száraz mondatain, és elgondolkodott.
Ifjú Kovács mindmáig nem mondott le alapítványi tisztségeiről.
Bizonyára nem értette a levelet.
Vagy kellemetlennek találta.
Vagy úgy gondolta, nem neki kéne kezdenie az összeférhetetlenség felszámolását, hiszen még sokan szenvednek cím- és rangkórságban. Vagy egyszerűen úgy gondolja, elég egy íróasztal-fiók mélyére elsüllyesztenie a szöveget.
Ifjú Kovácsnak a maga szemszögéből feltehetőleg igaza van. Mint ahogy teljes mértékben igaza van a levél tizenöt aláíró szervezetének is. Mert mit követel az Ifjúsági Keresztény Egylet, az RMDSZ fiatal ellenzékeként működő Magyar Ifjúsági Tanács, az Aeropagus Alapítvány, valamint a Kolozsvári Kismamaklub?
Azt, hogy a politikusok elégedjenek meg a bársonyszékekkel, ne tegyék rá hátsó felüket az alapítványi pozíciókra is. Másrészt azt, hogy a
"civil szférának támogatásokat osztó alapítványok testületei tegyék közzé tevékenységi beszámolóikat, melyek tartalmazzák a pénzek elosztásának kritériumait, illetve a nyertes pályázók névsorát és a megítélt összeget, valamint az elutasított pályázók névsorát."
Ezek érthető elvárások,
elvileg három hónap leforgása alatt megvalósítható dolgok. Az első héten az érintett politikusok lemondanak alapítványi funkcióikról, egy hatalmas, a hatvanas-hetvenes évek magyar táncdalaival súlyosbított, sírva vigadunk!-típusú bulin elbúcsúznak, a civil közönség táncol. A maradék tizenegy hét alatt az alapítványok munkatársai elkészítik a pénzosztó testületek beszámolóit, és közzé is teszik.
Miért sejthető az, hogy a lovak húsvétjáig várhatunk erre az ünnepélyes pillanatra?
Mert kezdettől, 1990 és 94 között már úgy alakultak az erdélyi közállapotok, hogy a civil szféra és a politikai elit szinte teljesen egybemosódott. Mondhatjuk úgy is, hogy akik (rendszerint egyszerre politikusként és civil aktivistaként) az elején a kondér közelébe kerültek, igyekeztek minél nagyobb moslékadagot merni maguknak, esetleg – mint Nyuszi a Micimackóban – rokonaiknak, barátaiknak, üzletfeleiknek.
Ebben a helyzetben valóban nem marad más megoldás, hogy radikálisan követelni az összeférhetetlenségi elvek és az átláthatóság érvényesítését. De nem árt, ha mindez némi hangerővel van megtámogatva. Ezernél is több civil szervezet közül tizenöt írta alá ezt a dokumentumot.
Kevés.
Ilyenformán ez az akció eleve kudarcra van ítélve, mert nincs mögötte olyan súly, amely megkerülhetetlenné tenné. Sőt mintha maguk az aláírók is eleve kisebbrendűségi komplexussal indulnának a szent ügyért harcba. Ha fontosnak tartják követelésüket, miért nem szerezték meg hozzá nem tizenöt, hanem legalább százötven szervezet aláírását?
Ha igazán fontosnak tartják saját kérésüket, miért nem a kifogásolt működésű kuratóriumok legfőbb vezetőjének, azaz Markó "Elnök a köbön" Bélának nyújtották át – legalább tudomásulvétel végett?
S ha fontosnak tartják,
amit gondolnak, miért nem győzik meg Mátis Jenőt, leginkább akkor válik hasznára ez ügynek, ha nem ír alá? Ugyanis Kolozs megye volt képviselője Easy nevű alapítványa révén, sejthetően politikai alapon közvetített egy 80 millió forintos, azaz 11 milliárd lejes IKA-támogatást a Krónika Kiadóház Rt.-nek 2002 júliusában, terjesztőhálózat kiépítésére. A pénzügyminisztérium adatai szerint a kiadó a korábbi évek veszteségei után 2002 végén tett szert körülbelül 5 milliárd lejes nyereségre.
Pedig ha a szervezetek fontosnak tartják az ügyet, nincs más választásuk, mint békés keresztes háborút indítani a fent kitűzött két cél eléréséért. Például úgy, hogy két országra szóló botránykavarással a követelést aláíró egyesületek, alapítványok nem vesznek részt a szerintük nem korrekten dolgozó kuratóriumok pályázatán – de lehet találni más, szintén látványos formát is a tiltakozásra.
Mindaddig az érintettek jogosan legyintenek: á, ezek csak civilek, nem értenek a hadviseléshez!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!