Kétszer többen járnak moziba Kolozsváron, mint Bukarestben, ezért érdemes éppen itt nemzetközi filmfesztivált szervezni – ezzel indokolta 2002 májusában az azóta kulturális ikonná vált Mihai Chirilov kritikus azt, hogy miért pont itt. Hogy miért pont ebben a városban szervezik a TIFF-et. A filmfesztivált.

***

A városnak ezúttal pont azzal volt szerencséje, amiért időnként sokan nem szeretik: egy fővároshoz képest ugyanis kisváros. Nem véletlen, hogy a világ számos sikeres filmünnepét nem óriásvárosokban szervezik – lásd például Cannest, Velencét, Locarnót, vagy akár Győrt vagy Karlovy Varyt. Mert kell egy kis plusz, egy kis spiritusz az egészhez, hogy működjék.

	A Bánffy-palota udvara a 2006-os TIFF alatt

Ez kicsit olyan, mint a koktélivás: hiába a sok összetevő, a kellő mennyiségben adagolt jég, ha nincs hozzá megfelelő méretű kocsma. Egy baromiszor baromi alapterületű McDonald's-ban nem lehet jól italozni. Csökkenteni kell a méreteket. Szándékosan be kell szűkíteni a lehetőségeket. Egy fesztivál akkor működik, amikor az a járókelő is érzékeli, valami történik a városában, akit amúgy egyáltalán nem mozgat meg a dolog. De már túl is magyaráztam.

***

Azt hiszem, a kilencvenes években sokan voltak azok a szkeptikusok, akik azt mondták: soha többé olyan tömegek nem lesznek a hazai mozikban, mint amilyenek 1989 előtt voltak egy-egy jobb film vetítésekor. Persze egy-egy szuperprodukció, mint például A bárányok hallgatása (1991), a Titanic (1997) vagy a Csillagok háborúja I. – Baljós árnyak (1999) dugig töltötte a Republica (Köztársaság/Repcsi) mozi mind a 940 férőhelyét, de ezek meglehetősen ritka alkalmak voltak.

	Megnyitó, 2005

Ehhez képest a TIFF-en már kezdettől fogva rendszeresen a teltházak, a nagyon telt házak, és az összes biztonsági és tűzvédelmi előíráson keresztüllépő extratelt házak, ahol a szó szoros értelmében egy tűt sem lehet leejteni, vagy ha mégis, akkor megszúrod a kezét annak, aki a széksorok között vagy mellett, de mindenképp a földön ül.

***

A közönség ilyen fokú érdeklődése egy másik hiányosságból fakad. Itthon meglehetősen gyatra a művészfilm-forgalmazás, másfelől egész vidékek maradtak mozi nélkül. Az az abszurd helyzet alakult ki, hogy nemcsak az új filmes generáció fesztiválsikereit nem lehet rendszeresen látni mozikban, hanem sok helyen a szuperprodukciókat sem. És ezen egyelőre a mall-mozi befektetések sem segítenek.

	A Cannes-i fesztivál és a TIFF plakátja (2004)

Lassan egy generáció számára lesz idegen moziba járni. Ok, persze, a cinéphilek mindig is a hivatalos forgalmazás előtt járnak, és ha ügyesen töltesz le, akkor megelőzheted a TIFF (mely azért nemzetközileg nem A kategóriás fesztivál) kínálatát is, de márcsak technikai szempontból sem mindegy, hogy tömörített filmképet nézel otthon a képernyőn, vagy ugyanazt a többméteres gyöngyvásznon. Logikusan következik, hogy ilyen helyzetben a fesztivál csakis sikeres lehet.

***

Volt egy olyan szabadtéri vetítés, azt hiszem, két évvel ezelőtt, a Farkas utcai nemesi konviktus udvarán (Echinox-udvar), amit elmosott az eső. Hárman maradtunk, a tér három sarkában, esernyők alá kucorodva. A filmet párhuzamosan lehetett követni a vásznon és egy négyméteres pocsolyán.

***

A TIFF rendszerint vasárnap ér véget. Amikor az utolsó vetítésről kijössz, legyen az mozi vagy szabadtér, elfog a depresszió. Mert vége a szezonnak, és jön a nyár, meg minden, ami ezzel jár, a jó kis meleg, az utazás – de mégis. Mert igazából nem történik semmi.

Azt mondják, az élet az igazi, de én jobban szeretek moziba járni (kábé így mondta volna Logan Pearsall Smith).